740 méteres palacsintakígyóval új rekord született Nyúlon

410 méter hosszú palacsintát akartak tekerni eredetileg, de annyira belendültek, hogy még több mint 300 méterrel megdöntötték az iránycélt.

Az elmúlt hetekben hatalmas szervezésbe fogtak a nyúliak: azt a célt tűzték ki, hogy megdöntik a leghosszabb palacsintakígyó rekordját. Egybefüggő, egymást fedő tekercs volt a cél: eredetileg 410 méter hosszan, de a komáromi rekordkísérlet hírére 450-re módosult, aztán május 4-én 740 métert tekertek – írta meg a Győri Hírek.

Facebook/Kalapos Henrietta (Egyedi dekor Heni)

Az eddigi magyar rekordot 400 méter hosszú, összefűzött palacsintával Nádújfalun állították fel, aminek a megdöntésére Komáromból jelentkeztek be, ahol 450 méteres palacsintakígyót terveznek majd tekerni június 7-én komáromi Jókai palacsintából.

Ez azonban már kevés lesz a rekordhoz. Szombaton, a nyúli Palacsinta Fesztiválon ugyanis már délután három óra környékén meg is állhattak a tekeréssel: a lendület és a palacsinta ugyan még tartott volna, de az asztal kevésnek bizonyult, így született meg a 740 méteres kígyó – árulta el az egyik szervező, Buzásné Kata a Győri Hírek kérdésére.

Facebook/Kalapos Henrietta (Egyedi dekor Heni)

“Bedők Gábor a Gabusz Kft. vezetője, családjával és munkatársaival 1270 db palacsintát sütött. Igen, 1270 db-ot. Nincs is ekkora szám. A Csintalan csapat 500 db felett hoztak. De Judit asszony konyhája is 419 db-ot sütött. Több csapat is volt, akiket szintén nem tudok felsorolni, mert “csak letesszük”, de rengeteg palacsintát hoztak

– írta közösségi oldalán a főszervező a rekordkísérlet után.

Kapcsolódó
Guinness-rekordokat döntött a makói „palacsintás plébános”
Gyenes Csaba több mint 80 ezer palacsintát sütött már életében.