Egy mázsás hamburgert készítenek Lajosmizsén

Magyar rekord lehet a gigabuci.

Idén 13. alkalommal rendezik meg Lajosmizsén a Szamócás Vásári Forgatagot. A május 18-i programon az alföldi kisváros központjában vonulnak fel a helyi szamócatermelők, valamint más helyi termelők és kézművesek, a napot pedig színes programok gazdagítják.

Ebben az évben a város mellett vezető autópályáról elnevezett M5 Burger vendéglátóhely szakács csapata nagyot álmodott: a rendezvény keretében megkísérlik elkészíteni Magyarország legnagyobb hamburgerét.

A helyi termelők szezonális terményeinek felhasználásával készülő burgerhez a Melis testvérek 180 liter tehéntejből már elkészítettek egy 50 centiméteres átmérőjű sajtot, ami tekintélyes méretű kézműves produktum.

A bucit ismert szakember, Szabi a pék süti majd. Ez a tervek szerint több mint egy méter átmérőjű és 10 kilogramm körüli súlyú lesz. A dupla burgerbe kétszer 40 kiló húst sütnek, a többi hozzávalóval együtt egy mázsánál is nagyobb lesz a Guinness-aspiráns burger

– írta a mixon.hu.

Kapcsolódó
50 éve a zsíros kenyér volt a magyarok hamburgere
A finomság friss, puha fehér kenyérrel és lilahagymával az igazi, így érdemes fogyasztani.