75 ezer tojásból sütöttek rántottát Debrecenben

Új világrekord született.

600 liter olaj, 70 kg étkezési só és 2, 2 kg őrölt fekete bors; meg persze 75 ezer tyúktojás – erre a receptúrára volt szükség ahhoz, hogy június 21-én, pénteken  Debrecenben elkészülhessen a világ legnagyobb tojásrántottája. A Nagytemplom előtti téren hivatalosan is elhangzott a bejelentés: új Guinness-rekord született a cívisvárosban, írta a Dehir.

A tavalyi Zamat Fesztiválon készítette el a világ legnagyobb rántott szeletét a debreceni Tranzit Csoport kényelmi élelmiszereket gyártó cége, most pedig megpróbálkoztak a világ legnagyobb tojásrántottájával is.

A jelenlegi világrekordot egy 60 ezer tojásból sütött, 3,2 tonnás rántotta tartja – ez azonban nem egy jegyzőkönyvben hitelesített adat és arról sincs részletes információ, hogyan is készült.

Egy biztos, hogy 75 ezer tojásból – amelyet ma hajnalban leszámoltunk – még senki nem próbált meg egyetlen technológiai művelet során, egy adott helyszínen, egyetlen nap alatt tojásételt, tojásrántottát készíteni. A mennyiségekről annyit, hogy ez kis híján 4 köbméternyi vegyes tojáslevet jelentett, vagyis 4,4 tonna alapanyag állt rendelkezésre, 15 munkahelyen percenként összesen 85 kilogrammnyi tojásrántotta készült el, így óránként 1-1 tonna kerülhetett kiosztásra a debreceniek részére. Ehhez hasonló, ötletes konyhatechnológiai megoldás szabadtéren, illetve egy ehhez hasonló reggeli, ami itt Debrecenben van, még nem volt Magyarországon

– árulta el Sebestyén István, a Magyar Rekordok adminisztrátora, aki hozzátette: ez egy hiteles körülmények között elkészített tojásrántotta, a készítők pedig nagyon vigyáztak az egészségügyi előírásokra, hogy minden a lehető legnagyobb rendben menjen.

A „CSIBÉM csapat” nem kevesebbre vállalkozott, minthogy 75 ezer tojásból, egy több mint 3,5 tonnás rántottát készítsenek, és osszanak szét a Debrecen reggelije projekt keretében. Ehhez először is el kellett készíteni azt a 3 méter széles és 22 méter hosszú speciális sütőberendezést, melyben a 75 ezer tojás mintegy 4 óra leforgása alatt elkészíthető.

Az élelmiszer-biztonsági szempontok messzemenő szem előtt tartásával a rekordkísérlet hajnalán törték fel a 75 ezer tojást, mégpedig egy olyan hűtött térben, ahol garantált a minőség megőrzése. A másik nagy kihívás a sütés során a tojások megfelelő maghőre történő kezelése, illetve a megfelelő maghőn tartása volt.

A 75 ezer tojásból mintegy 30 ezer adag rántotta készült, amit szétosztottak a jelenlévők között.

Kapcsolódó
Egy mázsás hamburgert készítenek Lajosmizsén
Magyar rekord lehet a gigabuci.