A falu, ahol 40 évente épül ház és 20 évente születik gyerek Óvoda, iskola, templom, bolt, kocsma és más üzlet sincs Cséren, de hetente háromszor érkezik a mozgóbolt. Sokszínű Vidék 2023. 11. 14. 05:05 Virágzó vidékünk
Lehet jelentkezni a falunapok egymillió forintos támogatására Egymillió forintot kaphatnak az ötezernél kevesebb állandó lakosú kistelepülések falusi rendezvényekre. Sokszínű Vidék 2021. 08. 18. 18:57 Virágzó vidékünk
Egymillió forintot kaphat minden falunapi rendezvény Minden ötezernél kevesebb lakosú kistelepülés egymillió forintot igényelhet falunapok szervezésére a Magyar falu programban. Sokszínű Vidék 2021. 08. 07. 05:27 Életmód
Kis falu nagy ünnepe volt Klárafalván Egész napos programokkal kedveskedtek a vendégeknek. Sokszínű Vidék 2018. 08. 20. 11:07 Virágzó vidékünk
80 éves a kampóstáncot is eljáró Fergeteges Táncegyüttes Az egyik alapító, a 93 éves Zsiga bácsi tíz évvel ezelőtt a csapat 70. születésnapján még táncolt. Sokszínű Vidék 2017. 09. 19. 13:30 Életmód
12 fotó Videó: Szigligetnél karácsonyfát állítottak a Balatonban Az újévi csobbanók hozzák majd ki a fenyőt.
50 ezer forint értékű és odúlakó az év rovara Hazánkban ritka, mert odvasodó fákból is egyre kevesebb van az erdeinkben.
9 fotó Fotókon a hazánkban telelő kerti madárvendégek Télen számos olyan madárfaj érkezik hozzánk, amelyekkel az év többi részében nem igazán találkozhatunk.
Hatalamas, ezüstérmes süllőt fogtak a Ráckevei-Soroksári Dunán Ez volt idén a második legnagyobb példány.