Virágzó vidékünk

Sanyi manó szerelmei: Süsü, Böbe baba és a többiek

Mesék, melyeken gyermekek generációi nőttek fel

Süsü, Böbe baba és a többiek címmel nyílott kiállítás április 8-án a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeumban. A nemzeti örökségvédelem alatt álló bábok – melyek a Magyar Televízió tulajdonát képezik – csak ritkán kelnek „vándorútra”.  Most mégis megszületett Salgótarjánban a Lévai Sándor báb- és díszlettervező „szerelmeit” bemutató tárlat, melyben döntő érdemei vannak Shah Gabriellának, az intézmény igazgatójának.

süsü1

A balassagyarmati születésű Lévai Sándor munkásságát éveken át kutattam – mondta Shah Gabriella.

A munkában maximalista, az érdekérvényesítésben minimalista alkotó neve sem munkássága idején, sem halála után nem vált ismertté. Ezt a méltatlan helyzetet kívántam megtörni, amikor megírtam az életútját bemutató, Sanyi manó című könyvet. Ennek folytatása, illetve életműve bemutatásának egyik állomása ez a kiállítás.

süsü5

A múzeumigazgató férjével, Shah Timor operatőr-filmrendezővel évekkel ezelőtt úgy döntött, hogy dokumentumfilmben mutatják be Sanyi manó, azaz Lévai Sándor munkásságát a nagyközönségnek. Az alapokat rögzítették: a közeli családtagokon kívül többek között megszólal a felvételeken Takács Vera, Abonyi Antal, Balogh Géza, Csukás István, a világhírű divattervező Zoób Kati – aki a forgatás idején kezdőként a Süsü bábot varrta. A film pénzügyi forrás hiányában máig nem készült el, de a Shah-házaspár reménykedik abban, hogy találnak mecénást a film végleges elkészítésére.

süsü6

Kiállításunk azért különleges, mert a Magyar Televízió nem szokta külső kiállításra kölcsönadni ezeket a bábokat, melyek nemzeti örökségvédelem alatt állnak – említette az igazgató.

Nagyon hálás vagyok, hogy most kivételt tettek, s olyan híres bábokat mutathatunk be, mint például Süsü, a sárkány, a Futrinka utca lakói, Rémusz bácsi meséinek a bábjai, díszletei. Az érdeklődők megismerkedhetnek Lévai Sándor izgalmas életútjával, bepillantást kaphatnak a bábkészítést előkészítő tervezésbe is.

A megnyitó bábelőadása megmozgatta a résztvevő gyerekeket
A megnyitó bábelőadása megmozgatta a résztvevő gyerekeket

Sanyi manó

Lévai Sándor (1930-1997)a Magyar Iparművészeti Főiskola Színpadtervező Főtanszaka díszlettervezői szakán szerzett diplomát. Dolgozott színházban és bábszínházban, majd 1960-tól élete végéig a Magyar Televízióban. Lévai a bábműsorok lelkes megszállottja volt, hite, szenvedélye, megszállottsága döntő szerepet játszott abban, hogy a Magyar Televízió bábműsorai lázba hozták az országot. Böbe baba, Cicamica, Morzsa kutya, Sompolyogi és a Futrinka utca többi lakói, A furfangos sündisznócska-sorozat szereplői, Rémusz bácsi meséinek alakjai, a Zsebtévé figurái, Hakapeszi Maki, Furfangos Frigyes és Lévai többi teremtménye a népszerűségi lista élén állt. A legnagyobb sikert Süsü, a sárkány aratta.

süsü3

A kiállításhoz múzeumpedagógiai foglalkozások és előadások kapcsolódnak. A salgótarjáni tárlat 2016. május 31-ig tekinthető meg.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik