Otthon készült

Megmentőre vár egy 100 éves szövőszék

Csőregi Márton
Csőregi Márton
Egyelőre nincs rá vevő, pedig az eredi ár feléért kínálják.

A Népi mesterségek piactere Facebook csoportban tűnt fel 2020 júliusában egy ajánlat, melyben az eladó egy jó állapotban lévő, 1919-ben készült és még mindig használható szövőszéket kínált megvételre 120 ezer forintért.

Kapcsolódó

Azóta az ára többször is változott, a tulajdonos egyre olcsóbban kínálta. A hónapok múltával azonban – bár érdeklődő bőséggel akadt – elkeseredésében most a következőt írta a Facebookon:

Utolsó ár 55 ezer forint. Ha így se kell senkinek, felaprítom, mert nincs hol tároljam.

A bejegyzés kommentek százait generálta, olykor indulatoktól sem mentesen. Ezekre reagált is az eladó:

Mielőtt még sárba taposnátok, őszintén bevallom a felaprítás meggondolatlan volt. Mint fafaragó, sokkal jobban szeretem a fát, minthogy ebben a múzeumi tárgyban kárt tennék. Csak az a helyzet, hogy a hirdetésem már egy fél éve fent van és senkinek sem kellett – igaz nem ennyiért -, de szükségem volna az árára.

Mi bízunk benne, hogy lesz a muzeális eszközre vevő, az egyre gyarapodó, érdeklődő hozzászólásokat olvasva nagyon rövid időn belül.

Kapcsolódó
Generációról generációra öröklődik a kézművesség az erdélyi faluban
Székelyvarságon sokan megőrizték a hagyományos népi mesterségeket.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik