Virágzó vidékünk

Több száz éve ültették, de ma is szépen terem a szőlőtőke Pécsett

Több száz éves szőlőtőkék várnak megmentésre és kellő gondozásra Pécsett.

A belvárosban található Lyceum utcai 300 éves szőlőtőke került veszélybe, miután megvásárolták azt az ingatlant, ahol a növény évszázadokkal ezelőtt gyökeret eresztett és ahol most egy társasház felépítését tervezik – olvashatjuk a pecsma oldalán. A pécsi önkormányzat ugyanakkor szeretné megakadályozni a növény elpusztítását. Csizi Péter képviselő még áprilisban bejelentette, hogy a tervtanács jóváhagyásával megmenekülhet a legöregebb szőlőtőke. Mint írta, “a későbbiekben sem kell aggódnunk a legöregebb tükéért, ugyanis Pécs helyi védelem alá helyezi a növényt”.

A Papnövelde utcában is található egy, talán még régebbi szőlőtőke

Mint  a tulajdonos elmondta a szőlő tőkéjének körfogata 80 cm és a hihetetlen törzsvastagság mellett

a terméshozam is meglepő, általában meghaladja az egy mázsát, a szőlőt ezért már jó régen állványzattal támasztották alá. Tömegével csüngenek rajtuk a 25-30 centis fürtök.

Fotó: slideplayer
Fotó: slideplayer

Egy Itáliából származó fajtáról van szó, neve Rosa menna di vacca vagyis magyarul rózsaszín tehéntőgy valószínűleg, mert érett formában arra hasonlít – mondta a Pécsi Napilapnak Lisicza István borász.

Egy nagyon sokáig és későn termő csemege fajta, augusztus végén kezd érni, de még a karácsonyi asztalra is jut belőle.

Húsos, kemény szemei vannak, melyek nagyon jó ízűek. Kemény bogyói miatt még befőttnek is elrakható. Igen nagy ellenállóságának okait ma már genetikusok is kutatják, többek között a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Intézetében. Korát 450 évre becsülik, valamikor a török időkben az 1500-as évek második felében ültethették.

A Guinness-rekordot hivatalosan a szlovéniai Mariborban álló tőke tartja

Fotó: misinamsc
Fotó: misinamsc

A 350 éves tőke a kisváros természeti és kulturális öröksége. A tőke minden évben terem, szüretelése pedig népünnepélynek számít. Maribor polgármestere az együttműködés jegyében minden évben megajándékoz városokat és térségeket egy-egy vesszővel.

Címfotó: pécsma.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik