Virágzó vidékünk

400 fotós várta 48 órán át a pillanatot – Több tízezer felvételt készítettek

Harmadszor rendezték meg Közép-Európa legnagyobb outdoor fotós eseményét.

2016. június 3-5. között harmadik alkalommal rendezték meg a Medvesi Fotós Maratont, melyen több tízezer felvételt készített a program mintegy négyszáz résztvevője. A szervezők reményei szerint ezek közül ők minél többet közzétesznek majd honlapjaikon, blog- és közösségi oldalaikon – ezzel is segítve azt, hogy a táji értékekben igen gazdag Medves-vidéket minél többen megismerhessék és személyesen is kedvet kapjanak a felfedezésére.

Fotó: Babus Patrik
Fotó: Babus Patrik

Éjjel-nappal kattintottak

Közép-Európa legnagyobb outdoor fotós eseményén a szervezők 48 órán keresztül éjjel-nappal programokat biztosítottak a fotósoknak. A salgói, somoskői és füleki várak, továbbá az ajnácskői várhegy és az almágyi templom kivilágítása mindkét nap éjfélig tartott, az első vezetett túrák pedig már hajnali 4 óra előtt útnak indultak.

Fotó: Feledi Gergely
Fotó: Feledi Gergely

A Börzsönyi Nehézgyalogság jóvoltából idén is páncélos lovagok álltak őrt (vagy leginkább modellt) Salgó várában, a Defensores Együttes pedig Fülek várában várta az érdeklődőket középkori hangulatban. Az eseményt éjszakai rovarcsapdázás, asztrofotózás, szakmai bemutatók sora és kiállítás-megnyitók kísérték, éss lehetőség nyílott bemenni az István-táró több mint hatszáz méter hosszú bányajáratába. Napközben túrák indultak a Medves-fennsíkra, az Újbást feletti Mária-kápolnához és a Pogányvárra is.

Fotó: Juhász Jácint
Fotó: Juhász Jácint

Helyi közösségformálás

A Drexler Szilárd és Komka Péter ötletgazdák által megálmodott Medvesi Fotós Maraton igazi helyi közösségformáló és összekovácsoló esemény is egyben.

Fotó: Babus Patrik
Fotó: Babus Patrik

Jól jelzi ezt az, hogy péntek déltől vasárnap délutánig közel száz önkéntes segített be a lebonyolításba a regisztráció, a túravezetések, a várak kivilágítása, vagy bármilyen más, a program sikerességéhez elengedhetetlen feladat elvégzésével.

Fotó: Lászlófi Pál
Fotó: Lászlófi Pál
Fotó: Gergely Feledi-SWL
Fotó: Gergely Feledi-SWL

További fantasztikus fotók a Medvesi Fotós Maraton  facebook oldalán nézhetők meg.

Olvasói sztorik