Virágzó vidékünk

Meggyűrűzték Csillát, a ritkaságszámba menő madárfiókát

A pusztai ölyvből csak néhány pár költ hazánkban.

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai színes jelölőgyűrűvel látták el azt a pusztai ölyv fiókát, amely Tótkomlós határában nevelkedett fel – olvasható a nemzeti park weboldalán.

Magyarországon a pusztai ölyv az egyik legritkább ragadozó madár. Évente átlagosan csak mintegy tíz pár költ hazánkban. Idén a viharok és a kevés táplálék miatt több pár költése sikertelennek bizonyult. A Dél-Tiszántúlon idén négy pár rakott fészket, de csak egyetlen kirepült fiókáról tudnak a szakemberek.

Pusztai ölyv

A pusztai ölyv a Kelet és Közép-ázsiai sztyeppék fészkelő madara, költőterülete éppen csak érinti a Kárpát-medencét, ezért fészkel Magyarországon ilyen kevés. A vonulás időszakában – főleg nyár végén – gyakran láthatjuk a déli tájak felé tartó, zömében fiatal pusztai ölyveket.

gyűrűzés2

A Tótkomlós határában, védett területen lévő fészekben felnevelkedett fiókát – akinek a Csilla nevet adták – a kirepülés előtt – körülbelül négyhetes korában – nemcsak fém ornitológiai gyűrűvel, hanem színes jelölőgyűrűvel is ellátták. Utóbbinak azért van nagy jelentősége, mert így a madarat messziről fotóról, vagy távcsővel is pontosan be lehet azonosítani. Vonulásáról és későbbi esetleges költőterület választásáról ennek segítségével kapnak információt.

Címfotó: Balogh Gábor

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik