Virágzó vidékünk

Stopot parancsoltak az érdeklődő turistáknak a lebegő magyar faluban

Volt már ott minden: videoklip készítés és esküvőt fotózás is.
Kapcsolódó cikkek

Sokan jártak csodájára a látszólag vízen úszó horgászlakoknak: videoklipeket forgattak, művészek, modellek pózoltak a bejáróknál, még esküvői fényképezésre is érkeztek – írja az oroszlanymedia.hu.

– Szinte elviselhetetlen turistainvázió indult be tavaly óta, amikor a „lebegő magyar falunak” titulálva cikkek és fotók jelentek meg a bokodi erőműi) tó stégjeiről – mondta az Oroszlányi Városi Televízió érdeklődésére Varju György, az Oroszlányi Horgász Egyesület elnöke.

A legkönnyebben megközelíthető helyszínre sokszor tucatnyi kíváncsiskodót szállító autóbuszok álltak be. A stégek tulajdonosai ezért megelégelhették a szűnni nem akaró emberáradatot és nemrégiben egy zárható vasrácsos ajtót szereltek fel a bejárók elé. Ezzel lehetetlenné tették az ikonikussá vált terület megközelítését és fotózását.

Fotó: MTI - Bodnár Boglárka

Fotó: MTI – Bodnár Boglárka

S hogy a turistabuszok és autók ne juthassanak be a tópartra sem, ezért kijjebb egy ugyancsak zárható sorompót is tettek a horgászok.

Utóbbi kihelyezését, de legalábbis lelakatolását Varju György jogtalannak véli. Az OHE-elnök szerint a tópart általában a Vértesi Erőmű tulajdona, azt stégtulajdonosok nem zárhatják le, különösképpen azért nem, mert így az ellenőrök munkáját is akadályozzák. A sorompónak tehát meg kell szűnnie, ám a bejáró vasrácsa maradhat.

Kérdés, hogy a kerítés véget vet-e a látvány-turizmusnak vagy majd újabb helyszíneket találnak maguknak a „lebegő falu” szerelmesei?

A befagyott tó gyönyörűségéről korábban itt írtunk.

Címfotó:  MTI – Bodnár Boglárka – A Bokodi-tó a Komárom-Esztergom megyei Bokodon 2015. július 24-én hajnalban

Olvasói sztorik