A település a napokban kapta meg az ÁNTSZ OTH által kiállított gyógyhellyé minősítő határozatot, melynek köszönhetően a somogyi fürdőváros is csatlakozott az ország legelismertebb gyógyturisztikai célpontjai közé, így Igal, Somogy megye első, Magyarország 26. minősített gyógyhelye lett – olvasható a település weboldalán.
A minősített gyógyhely területe az Igali-Gyógyfürdő tágabb környezetét öleli fel. A minősítés során, a helyi gyógytényező mellett vizsgálták a megfelelő infrastruktúrát, a kiemelten védett területre előírt levegőtisztasági értéket, a zajszintet, valamint a zöldterületek meglétét és minőségét is.
Igal és a több, mint 50 éves múltra visszatekintő Igali-Gyógyfürdő, a gyógyhely minősítés megszerzésével egyfajta minőségi garanciát biztosít az ideérkező vendégeknek, hogy nem csak a gyógyvíz összetételét, hanem a környezeti tényezőket tekintve is Magyarországon a legjobbak közé tartozik.
A település számára a gyógyhellyé minősítés mind marketing, mind pályázati szempontból előny, hiszen több hazai illetve uniós pályázat előtérbe helyezi a gyógyhelyeken megvalósuló fejlesztéseket. Ezen kívül
amennyiben a balneoterápiás gyógykezelés gyógyhelyen valósul meg, így remélhetőleg a külföldről érkező vendégek száma is emelkedik.Az Igali-Gyógyfürdőt 2016-ban az országos év fürdője versenyben Somogy megye legnépszerűbb fürdőjének választották a szavazók.
Fotók: Facebook/Igali Gyógyfürdő