Virágzó vidékünk

Ritkán látott gyönyörű madár az alföldi puszta vendége

Az elmúlt 25 év során ez a negyedik ismert előfordulása.
Korábban a témában:

A Körös-Maros Nemzeti Park szakemberei a napokban a Dévaványai-Ecsegi puszták részterületén üstökös récét láttak, és annak is tanúi voltak, amint egy ragadozó madár egy üstökös réce tojóra lecsapott – olvasható a nemzeti park weboldalán.

Békés megye északi részének vizes élőhelyein az őszi vonulás alkalmával tőkés, csörgő, kanalas és fütyülő récék egyaránt szép számban előfordulnak, az üstökös réce azonban nagyon ritka.

Ugyancsak ritka a mandarinréce is, melynek egy példánya már évek óta az Eger-patakban telel, és erről ITT ÍRTUNK. Nemrégiben Miskolctapolcán kaptak lencsevégre négy mandarinrécét, melyről ITT OLVASHATSZ. A mandarinréce egyébként ügyesen mászik fára is.

Üsdtökös réce – Fotó: Wikimedia Commons

Az üstökös réce az 1980-as években kezdett intenzívebben terjedni Magyarországon, főleg a nyugati országrészben. 1983-ban a Fertő-tó magyar oldalán már a költését is kimutatták, és azóta a nagyobb dunántúli tavakon rendszeres fészkelővé vált. Az ottani állomány erősödése azt valószínűsítette volna, hogy a tendencia a tiszántúli térségre is erőteljesen kihat, de ez mégsem így történt. A tiszántúli tavakon csak szórványosan fordulnak elő üstökös récék, Dévaványa térségében az elmúlt 25 év során ez a negyedik ismert előfordulása.

Az üstökös réce fészkelésre előszeretettel választja a mély vízzel körülvett szigeteket, ahol például a dankasirályok népes állománya is fészkel. A tiszántúli tavakon azonban nagyon kevés ilyen sziget van, valószínűleg ezért sem telepedtek meg itt üstökös récék.

Kapcsolódó anyag: Előkerült az Eger-patak büszkesége

Címfotó: üstökös réce – Wikimedia Commons

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.