Hazánkban 2014-ben kezdődött az Európai Unió által finanszírozott program a fokozottan védett szalakóta védelme érdekében. 2015-ben tudománytörténeti jelentőségű volt a Magyarországon első alkalommal műholdas jeladóval ellátott két madár megfigyelése.
A Csele és Pétör névre keresztelt apróságok Afrika déli részén töltötték a telet. Pétör idén májusban visszatért Orosháza környéki fészekrakó helyére, Csele azonban Afrikában maradt. Utóbbi június 28-a óta nem adott jelet a műholdas térkép tanúsága szerint, Pétört pedig áramütés érte és elpusztult.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szakemberei „ A szalakóta védelme a Kárpát-medencében” című LIFE+ projekt keretében 2016 nyarán négy szalakótát láttak el PTT típusú műholdas jeladóval.

Közülük hárman szeptember elején keltek útra és szűk egy hét alatt mindhárom leért első afrikai megállóhelyre, ahol több mint egy hónapot tölthetnek a tavalyi tapasztalatok alapján. A negyedik madár – Fehérlófia – jóval később, szeptember 19-én kezdte meg hosszú útját. Neki kicsit hosszabb idő kellett, de jeladója szerint 2016. október 10-én hajnalban már ő is “bőven” Afrikában szárnyalt: Líbia közepén repült dél felé.

A négy madár tartózkodási helyéről, vonulásáról itt találsz naprakész adatokat.
Címfotó: Wikimedia Commons