Virágzó vidékünk

Hatalmas barlangfürdőt építenek Diósdon

Világviszonylatban is egyedülálló lesz.

Egy 1987-ben készült tanulmányból vált köztudottá, hogy Diósd alatt 1200 méteren 104 °C talphőmérsékletű termálvíz található. Ennek ismeretében 2015-ben három helyi civilben merült fel az ötlet: a természeti e kincsét kihasználva, a település tulajdonát képező, jelenleg gombapince hasznosításra kiadott 11 ezer m2 területű barlangrendszert összekapcsolva, a világon egyedülálló módon – mészkőből, a föld felszíne alatt – hatalmas fürdő kialakítására lenne lehetőség.

Ráadásul a víz Na-Ca-Mg hidrokarbonátos oldottanyag-tartalma meghaladja az 1600 mg / liter koncentrációt, így egy következő eljárás során gyógyvízzé minősíthető.

Az ötletet követően a barlangfürdő megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére a diósdi önkormányzat közbeszerzési pályázatot írt ki, mely – látványtervekkel együtt – elkészült, és azt a testület 2016 novemberében elfogadta.

A világon egyedülálló, még nem létező módon, a természet adta mészkőből, a föld felszíne alatt készülhet a jövő számára egy fürdőlétesítmény, amely méretei és grandiózus funkciói miatt a Megalit Fürdő nevet viseli majd – olvasható a megalitspa.com portálon.

Látványterv fotók: megalitspa.com

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik