Virágzó vidékünk

Tárt karokkal várja a jegyespárokat az Ócsai Tájház

Egyedi hangulatot nyújt a történelmi környezet.

Az Ócsai Tájvédelmi Körzet részét képező ócsai öregfalu máig megtartotta eredeti településszerkezetét, régi stílusú házait, élő néphagyományait. Manapság sem ritka, hogy lovas kocsival, vagy népviseletbe öltözött emberekkel találkozunk.

Az év tájháza

Ócsán, az öregfalu központjában, a román stílusú Árpád-kori templom közvetlen szomszédságában díszelegnek az Ócsai Tájház nádfedeles épületei, melyekben a jórészt helyben gyűjtött használati tárgyak, munkaeszközök, ruhák és bútorok a száz, kétszáz évvel ezelőtt élt ócsai emberek mindennapi életét tárják a látogatók elé. A tájház 1980-ban nyílott meg, 2006-ban pedig elnyerte a Magyarországi Tájházak Szövetsége által alapított „Év tájháza” címet.

Tárt karokkal várja a jegyespárokat az Ócsai Tájház 1
Fotó: MTI

Személyre szóló élményt nyújtani

A fenntartó Duna-Ipoly Nemzeti Parknak és a tájház dolgozóinak egyre erősödő elhatározása, hogy élő közösségi, családi és csoportos, vagy nagyközönség számára is vonzó programokon keresztül mutassák be gyűjteményüket, épületeiket. A kis porták és a szabadtéri területük nem alkalmasak nagyszabású rendezvények lebonyolítására, de vallják, hogy nem mindig és mindenhol van fesztiválra szükség. Programjaik, kínálatukban éppen ezért a legtöbb esetben személyre szóló élményt nyújtanak.

Esküvői fotózás

A sajátosságok kiemelése mellett az ember áll gondolkodásuk központjában, így nem elzártan mutatják be a gyűjteményi darabokat, hanem – ahol a tárgy és épület lehetővé teszi – működés közben is. A jegyes fotózás is ilyen lehetőség, és jó hír, hogy egyre több fiatal pár dönt a helyszín mellett, még akkor is, ha itt nem tudnak minden elvárásuknak megfelelni. Vannak ugyanis alapvető lehetőségek, amelyek tetszetősek, de ez a környezet nem túlidealizált. E tényt az itt fotózkodók elfogadják, és inkább adottságnak tekintik, mint kompromisszumnak – tudtuk meg Kormos Rebekától, a tájház munkatársától.

Megérkezhet a katonaság

Viseletes, ócsai lakodalmast is rendeztek már az elmúlt években, de ezek mesterségesen bemutatott alkalmak voltak, amelyek első alkalommal teljesen önerőből szerveződtek. A múlt évben egy kisbaba keresztelője alkalmával a Kárpát-medence legjelentősebb viseleteit mutatták be egész napos program keretében.

Nagy álmuk, hogy a hagyományos paraszti kultúra életfordulói mentén egy katonai bevonultatást is bemutassanak: ennek jelenleg keresik a megvalósítási lehetőségeit.

Programokban az elkövetkező időszakban sem lesz hiány. Az Ócsai Tájház várja a családokat húsvéti készülődére (április 15.), a Tájházak Napja alkalmával a gyapjú feldolgozásához kötődő kiállítással, bemutatókkal (április 22.), valamint Szent Iván napján egy különleges délutáni programmal (június 24.).

Fotók: Mészáros Gábor

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik