Virágzó vidékünk

Magyar fa lehet az év szlovákiai fája

Északi szomszédainknál is meghirdették az év fája versenyt.

Szlovákiában az Ekopolis Alapítvány év fája cím elnyerésére kiírt pályázatán április végéig lehetett jelölni, majd egy szakmai bizottság választotta ki azt a 12 fát, amelyre szeptember végéig bárki leadhatja a szavazatát – írta a Felvidek.ma portál.

650 éves lengyel tölgy az Európai Év Fája 2017-ben
Az idei versenyben összesen 125 568 közönségszavazat érkezett a februári szavazási időszak alatt.

A Felvidek.ma összeállításából kiderül, hogy a júliusban kezdődött szavazás során akár „magyar” fa is megnyerheti a szlovákiai versenyt, ugyanis három olyan település fája is bekerült a döntős 12 közé, amely a Felvidék magyar régióiban található: jókai, pozbai és zselízi fára is lehet szavazni.

A Galántai járásbeli Jókán lévő „cidrus” a település egyik büszkesége. Szlovákiában a törvény által védett fák között méltó helyet foglal el a maga mintegy 350 évével, 30 méter magasságával és 35 méteres hatalmas koronájával.

Fotó: ekopolis.sk

A Lévai járáshoz tartozó zselízi kastély parkjának egyik fáját is jelölték. A kocsányos tölgy a leírás szerint 350 éves, húsz méter magas, koronájának kerülete 570 centiméter.

Fotó: ekopolis.sk

Az Érsekújvári járás Pozba településének egyik fája is bekerült a 12 győzelemre esélyes fa közé. A falu melletti földút közelében található 450 éves csertölgy a Szűz Mária-kegyhely és szentkút mellett magasodik. A fa 17 méter magas, koronájának kerülete 317 centiméter.

Fotó: ekopolis.sk

A szlovákiai győztest jelölik majd az Európai Év Fája címre.

Kiemelt kép: ekopolis.sk

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik