Virágzó vidékünk

Ilyen volt, ilyen lett: felújított balatonhenyei lakóépület az Év háza 2017-ben

Dénes György építész vehette át hétfőn egy tervei alapján felújított balatonhenyei lakóépületért az Év háza díjat.

Az Év háza pályázat ünnepélyes díjátadója hagyományosan az építészet világnapja nyitóeseménye – közölték a szervezők az MTI-vel.

A tervező tisztelettel kezeli az épített örökség értékeit, de a kötöttségeken belül merészen alakítja a mai kor igényeinek megfelelően az épületet, megteremtve ezzel a régi és az új egyensúlyát. Homlokzatképzése, a belső terek alakítása és berendezése példaértékű, kiváló példája a megtartva megújítás gondolatiságának

– mondta méltató beszédében az idén legjobbnak ítélt házról Dévényi Sándor, a zsűri elnöke.

Kiemelt képünk látható, milyen volt a díjnyertes ház a felújítás előtt, most pedig mutatjuk, milyen az átalakítás után. Íme:

Galéria
Fotó: evhaza.hu

Idén 24 épületet neveztek a versenyre, amelyen a fődíj mellett öt különdíjat is kiosztottak.

A Magyar Építész Kamara különdíját Dr. Hajnóczi Péter, a Magyar Építész Kamara elnökétől Hőnich Richárd DLA vehette át soproni családi házának tervezéséért.

Galéria
Fotó: evhaza.hu

A Magyar Építőművészek Szövetsége különdíját pedig Krizsán András DLA, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke Papp Lászlónak adta át, egy Kapuváron található családi ház tervezéséért.

Galéria
Fotó: evhaza.hu

A Hella Árnyékolástechnikai Kft. Esztétika különdíját Bognár Zsuzsanna adta át Kovács Csabának, egy budapesti család ház felújításáért.

Galéria
Fotó: evhaza.hu

A Xella Magyarország Kft. Környezetbarát ház különdíját Kiss Gábor, a Xella Magyarország Kft. kereskedelmi igazgatója adta át Minusplus Generáltervező Kft. három munkatársának, Alexa Zsoltnak, Rabb Donátnak és Schreck Ákosnak, egy Leányfalun található nyaraló tervezéséért.

Galéria
Fotó: evhaza.hu

Az Internorm Ablak Kft. különdíját Monostori Gábor, az Internorm Ablak Kft. műszaki vezetője adta át a Benczúr Lászlónak, egy budapesti családi ház tervezéséért.

Galéria
Fotó: evhaza.hu

A zsűri elnöke idén negyedik alkalommal Dévényi Sándor építész, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke volt, a társelnökök Hajnóczi Péter, a Magyar Építész Kamara elnöke, Krizsán András, a Magyar Építőművészek Szövetsége elnöke és Szoják Balázs építész, az Év háza díj kurátora voltak. A zsűriben részt vett továbbá Tóth Balázs, az ÉMI Nonprofit Kft. szakértője, valamint Tóth Elek, a BME docense, és a tavaly Ybl Miklós-díjjal kitüntetett Lantay Attila és Viszlai József építészek is.

2017-ben ez lett az év ökoportája
A legjelentősebb díjat nyerte el a gyönyörű ház Angliában.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik