Virágzó vidékünk

Denevérvadászatot rendeztek a füleki várban

Ennyi ember utoljára talán a törökdúláskor lepte el az erődöt.

Alaposan elszámította magát a Füleki Vármúzeum vezetősége, amikor január hatodikára, Vízkereszt napjára ingyenes várlátogatást hirdetett, ráadásul két vár alatti barlang bejárását is lehetővé tette. A várt 150-200 ember helyett ugyanis több mint ezerkétszázan érkeztek – írta a Felvidék.ma portál.

Fotó: MTI/Komka Péter

A Felvidék egyik legszebb várában, a magyar-szlovák határtól alig 15 kilométerre, a kitisztított 65 és 25 méter hosszú folyosókat a kutatások szerint a második világháború során óvóhelynek készítették, majd később befalazták, és most mutatták be először a nyilvánosságnak. A két barlangban kiállítást terveznek, amely a II. világháború regionális emlékeit mutatja be, s amelyet május 19-én, a Múzeumok Éjszakáján nyitnak majd meg.

Fotó: MTI/Komka Péter

A látogatók denevérvadászaton is részt vehettek, természetesen játékos formában: ötletes denevérfigurákat gyűjthettek, de téli álmukat alvó, igazi denevért nem láttak.

Fotó: MTI/Komka Péter

Ez volt Fülek új évi médiahack-je, ilyen hatalmas tömeget a füleki vár utoljára talán a törökdúlás idején látott – mondta a portálnak Agócs Attila, a kisváros polgármestere, aki maga is meglepődött a vártnál lényegesebb nagyobb számú érdeklődő megjelenésén.

Kiemelt kép: MTI/Komka Péter

Olvasói sztorik