Virágzik a Mecsekben a világ legritkább bazsarózsája

Megfigyelések szerint az utóbbi időben évről-évre korábban bont szirmot.
Kapcsolódó cikkek

Becslések szerint a bánáti bazsarózsa világállományának mintegy 90 százaléka él a a Baranya megyei Zengő gerincén, a Kelet-Mecsekben. Magyarországon 1982 óta fokozottan védett faj, eszmei értéke 250 ezer forint.

Lelőhelye okán mecseki bazsarózsa néven is ismert. Régebben gyógyászati célra is gyűjtötték, mert gyökerei és zsíros-olajos magvai alkaloidot tartalmaznak,  amit epilepszia ellen görcsoldóként, illetve hánytatónak használtak. Mivel védett faj, gyűjtésére ma már nincs lehetőség.

A 2000-es évek elején a mecseki állományra nagy veszélyt jelentett a Zengőre tervezett katonai létesítmény miatti környezetpusztítás, amit a környezetvédő civilek összefogásával 2004-ben sikerült megállítani.

A világon már csak hazánkban találkozhatunk a fokozottan védett bánáti bazsarózsa életképes populációival – olvasható a Duna-Dráva Nemzeti Park weboldalán.

Ezt a virágtengert tekinthetik meg azok a természetbarátok, akik április 28-án részt vesznek a nemzeti park által szervezett bazsarózsa túrán, melynek helyszíne az országos kitekintésben is jelentős botanikai értéket őrző, 100 hektár kiterjedésű Nagy-mező – Arany-hegy Természetvédelmi Terület lesz.

Megfigyelések szerint a bánáti bazsarózsa az utóbbi időben évről-évre korábban virágzik. Tavaly már április derekán szirmot bontott a ritkaság, ám megérkezett a váratlan havazás, ami “betett” a további virágzásnak. Kótsch Petra akkor is készített fotót, íme:

Petra a napokban teljes gyönyörűségében készített néhány felvételt a Zengőnél, és azt mondja, aki teheti, az a közelgő túrán csodálja meg ezt a gyönyörű és ritka virágot!

Fotók: Kótsch Petra