Kertünk-Portánk

12 tény az ünnepi virágok hercegnőjéről, a bazsarózsáról

Bazsarózsa vagy pünkösdi rózsa a tavaszi ünnepkör egyik gyönyörű jelképe.

Megannyi érdekesség fűződik hozzá, most hoztunk néhányat. 

 1. A bazsarózsa 60-80 cm magas évelő növény, gyökerei húsosak.  Jellegzetes nagy piros virágai május-júniusban nyílnak.

2. A piros bazsarózsa Magyarországon őshonos kerti virág, s számos tavaszköszöntő népi hagyomány kapcsolódik hozzá.

3. Már az antik világ gyógynövényként ismerte: görög eredetű neve (paionia) után kapta Paiéon melléknevét a gyógyító isten, Apollón. Szent György-virágnak vagy pünkösdirózsának is nevezik.

Fotó: town and country

4. Népi hiedelem szerint azok, akik este a fürdővizükbe pünkösdi rózsa virágszirmait hintették, reggelre megszépültek. A legények pedig a lányos házak ablakára tették szirmait, ezzel köszöntve őket és a tavaszt. A régi népdal szerint, amikor a peónia virágot bont, az illata 1000 mérföldre is elszáll, és magához vonzza a pillangókat (azaz a fiatal férfiakat).

Fotó: town and country

5. A bazsarózsát pünkösdi rózsává az egyház emelte. A 16. században, amikor pontos neveket kerestek a növényeknek, ekkor vált szét a rózsa és a bazsarózsa megnevezés. Régen a falvakban a pünkösdi szentmise alkalmával pünkösdi rózsaszirmokat szórtak szét a templomtornyokból.

6. Csehországban a bazsarózsát korábban Mária rózsának, vagy csak egyszerűen vörös lóherének hívták, ám az angolok olyan névvel illetik, ami mindent elárul: bowl of beauty, azaz a szépség tálkája.

7. A jó szerencse és a boldog házasság szimbóluma. A legszebb kora-nyári esküvői csokrokat készíthetünk belőlük.

Galéria
Fotó:knot.com

8. A hangyák igen vonzódnak a bazsarózsához, mivel a nektár a virágrügyek külső részén keletkezik.

9. A rózsák virágfeje időnként olyan nagyra nő, hogy kiterítve olyan nagy, mint a káposzta.

Kapcsolódó anyag >>> Újra nagy kedvenc a hortenzia, így hoz mesés virágözönt

10. A piros bazsarózsának gyógyító hatásai vannak. A növény latin elnevezését Páion (a görög istenek orvosa) nevéből származtatják, aki a hagyomány szerint a piros bazsarózsa gyógyerejével gyógyított. Elsősorban a gyökeréből készített kivonatot használták sárgaság, vese- és hólyaghurut, valamint reuma ellen. Enyhén mérgező gyógynövény, azaz használatakor érvényes az ismert ,,mindent csak mértékkel” szabály.

11. Piros Pünkösd napját ezer éve virággal köszöntik Európa sok országában. Szimbolikus növénye a pünkösdi rózsa, szirmával a szentlélek tüzének lángnyelveit jeleníti meg.

Fotó:dpse

12. A virág Magyarországon is őshonos és hazánkban csak a Kelet-Mecsek területén él. A bánáti bazsarózsa  egész Európában egyik legfontosabb élőhelyét a Baranya megyei Zengő gerincén találhatjuk meg. A botanikai kutatások szerint a bánáti bazsarózsa a Mecsekben átvészelte az egymást követő jégkorszakokat. Magyarországon 1982 óta fokozottan védett, természetvédelmi értéke jelenleg 250 000 Ft.

Ez is érdekelhet  >>> Emlékszel, hogy milyen virágok nyíltak nagymamáink kertjében?

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik