Virágzó vidékünk

Ma van a Balaton napja

Ez egyben a balatoni összetartozás ünnepe is.

Május 26-án, szombaton tartják a Balaton napját, az első egész Balatont körbeölelő régiós rendezvényt, amelynek keretében 14 helyszínen várják az érdeklődőket a tó körül ingyenes strandbelépéssel és programokkal.

A főszezonnyitó piknik napját, ami egyben a balatoni összetartozás ünnepe is, idén először nem a víz hőfokához és az időjáráshoz igazodva tűzték ki, hanem a Balatoni Szövetség kezdeményezésére egy fix napra, ezzel is megmutatva, ha nincs éppen strandidő, akkor is akad bőven színes program az üdülőrégióban. Az immár negyedszer tartandó eseményen újdonság lesz a korábbiaknál több sportprogram is. Lesz, ahol helyi vitorlásversenyt, homokvárépítő- és gumimatrac-versenyt, strandfoci bajnokságot rendeznek. A legtöbb helyen gyermek- és családi programokról is gondoskodnak.

Fotó: MTI/Varga György

A csatlakozott tóparti települések a helyi adottságaiknak megfelelően eltérő programokkal várják az érdeklődőket, de mindenhol 14 órakor nyitják meg a főszezont a strandokon tóba futással, majd koccintanak a BalatonBorral, az ország első régióborával – írta az MTI.

A Balaton napját ünneplő települések

Almádi, Alsóörs, Badacsonytördemic-lábdihegy, Badacsonytomaj, Boglár, Fenyves, Fövenyes, Füred, Györök, Keszthely, Lelle, Siófok, Szigliget és Vonyarcvashegy.

Egy-egy település részletes programjáról IDE KATTINTVA lehet tájékozódni.

Kiemelt kép: MTI/H. Szabó Sándor

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik