Virágzó vidékünk

Külföldi kérők jelentkeztek a Felsőlajoson született fehér bengáli tigriskölykökért

Mindössze 250 egyed él a Földön, mind állatkerti körülmények között.

Május 12-én négy fehér bengáli tigris született a felsőlajosi Magán Zoo állatkertben. Mivel anyjuk nem foglalkozott a kölykökkel, azóta pótszülők etetik naponta ötször a kicsiket, akik jó egészségnek örvendenek – írta a Baon.

A négy fehér bengálitigris-kölyök anyukája, Shakira néhány hetes korában került az állatkertbe, apjuk, Mohan Erwan pedig féléves korában érkezett Felsőlajosra négy és fél évvel ezelőtt. A fehértigris-­párnak első alkalommal születtek kölykei.

Ezek a tigrisek négy-ötévesen válnak ivaréretté, akkor kezdenek szaporodni. Ők pont négy és fél évesek, úgyhogy aránylag korán kezdték, ennek is betudható, hogy ilyen zavarban volt a mama, és nem nevelte őket

– mondta a portálnak Tóth Tibor, az állatkert alapítója és vezetője.

Az alom egyetlen hímje a Mohini nevet kapta, különlegessége, hogy jelenleg teljesen fehér, csupán a fején ékeskedik három sötét pötty. A háromy lány Jasmina, Begum és a Tippu névre hallgat.

A fehér bengáli tigris nagyon ritka állat, mindössze 250 egyed él a Földön, mind állatkerti körülmények között. A fehér kis tigrisek fél évig lesznek megtekinthetők a felsőlajosi Magán Zoo-ban, utána másik állatkertekbe szállítják őket.

Már most van 3-4 kérőjük: német, cseh és belga állatkert is érdeklődik irántuk

– közölte Tóth Tibor.

A kicsikért cserébe zebrákkal szeretnék bővíteni az állatállományt Felsőlajoson, melyre csak így van lehetősége a kizárólag a belépőjegyek árából fenntartott állatkertnek.

A kölyköket jelenleg a 11 és 14.30 órai etetésük ideje alatt tekinthetik meg a látogatók, hivatalos bemutatójukat június 16-17-én 14 órakor tartják.

Fotók: Facebook/Magánzoo Felsőlajos

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.