Balatoni panorámát kínál az új zalakarosi kilátó

4,5 méterrel magasabb lesz lebontott elődjénél.
Kapcsolódó cikkek

A szakemberek már javában dolgoznak a zalakarosiként ismert, de valójában Zalamerenye közigazgatási területéhez tartozó kilátó újjáépítésén – írta a zaol.hu. A fából épült régi kilátó annyira károsodott az idők folyamán, hogy balesetveszélyessé vált és emiatt tavaly le kellett bontani. Az újjáépítést a Zalaerdő Zrt. vállalta fel és finanszírozza saját forrásból, több mint 40 millió forint értékben. A munkálatok javában zajlanak, s várhatóan még az idegenforgalmi szezonban, július elején birtoka vehetik azt a turisták.

Megújult az ország egyik legmagasabb kilátója
A felújított torony alighanem Nagykanizsa egyik ékköve lesz.

A területen megközelítőleg 20 évvel ezelőtt építette az első kilátót a Zalaerdő – akkor még Zefag –, ami 10 évig szolgált, aztán újat kellett építeni helyette. Ez is 10 évet bírt ki, s tavaly el kellett bontani. A Zalaerdő nem tervezi, hogy több helyszínen épít majd új kilátókat, de a zalamerenyei-zalakarosi kilátó iránt óriási igény mutatkozott a fürdőváros önkormányzata és a térségbe látogató turisták részéről is.

A tartószerkezet a korábbi kilátókéval szemben nem gömbfás megoldással készül, hanem rétegelt ragasztott eljárással, fém-fa kapcsolatokkal, horganyzott elemekkel. Az egész kilátó szélesebb alapokon nyugszik, ennek megfelelően a látogató szintek is tágasabbak, a lépcsők szélesebbek, kevésbé meredekek lesznek.

Az objektum 4,5 méterrel magasabb lesz, mint a régi, több, mint 17 méteres, aminek köszönhetően a felső szintről az erdők fölött minden irányban el lehet látni a Balatonig, a tó északi partjáig is.

Kiemelt kép: Facebook/Balaton-felvidék Neked