Virágzó vidékünk

Döntöttek a szentjánosbogarak, idén hamarabb megkezdték a rajzást

Örömhírről számolt be kedden Facebook-oldalán az Alcsúti Arborétum: a szentjánosbogarak szokatlanul hamar megkezdték a rajzást, így a természeti jelenséget az eredeti tervekkel ellentétben már június 13-től megfigyelhetik az érdeklődők.

A szentjánosbogarak ezernyi fénylő zöld lámpásként repkedve nyújtanak látványosságot bevilágítva az egésze arborétumot.

AFP/Biosphoto/Alberto Ghizzi Panizza

A szakvezetések minden este 20 óra 15 perckor, 20 óra 30 perckor és 20 óra 45 perckor indulnak akár két csoporttal is szűk három héten keresztül egészen június 29-ig. A program hozzá megközelítőleg másfél óra.

Miért világítanak?

  • Fényt a luciferin nevű pigment oxidációjával bocsátják ki, a folyamatot a luciferáz enzim katalizálta. A sugárzott sárga vagy zöld fény hullámhossza 510 és 670 nanométer közötti volt. Nemcsak az imágók, de a lárvák, bábok és tojások is bocsájtanak ki fényt – írja a Wikipedia.
  • A világítás hullámhossza és a felvillanások mintázata fajokra jellemző.
  • Meleg nyári estéken, nedves réteken, erdőkben megfigyelhetjük a fű fölött keringő, s a fűben felvillanó morzejeleket. A szaporodási időszakban és nagy populáció esetén ez mesebeli látványt nyújt.
  • A szentjánosbogarak násza este 9 és 10 óra között zajlik. Az imágók júniustól egészen július végéig láthatók. Június-júliusban van a rajzásuk
  • A nőstény szentjánosbogár a teljes sötétség beálltakor (Magyarországon este 10 óra körül) kapcsolja be lámpását. Általában mozdulatlanul ül a talajon, legfeljebb a növényekre mászik fel, hogy fénye észrevehetőbb legyen. Potrohát néha jobbra-balra csóválja vagy felgörbíti, ez még inkább megkönnyíti a hím dolgát, mely repülve, a fényt figyelve keresi a nőstényeket; hatalmas, lefelé irányuló szeme éppen erre szolgál, és a nőstényt akár 50 méterről is észreveszi.
  • Ha egy élőhelyen több szentjánosbogár faj is előfordul, ott a nőstények csak a számukra „érthető” szignálra válaszolnak. A hímek számára a fény ereje is nagyon fontos információ, melynek jobb láthatósága érdekében a nőstények potrohukat még meg is emelik. Ezek a kódolt üzenetek nagyon fontosak a szaporodási időszakban, figyelembe véve annak rövid, akár csupán 2 hetes időtartamát.

A felnőtt jegy ára kétezer forint, a nyugdíjas- és diákjegy ezer forintba kerül, 3 éves kor alatt pedig ingyenes a belépés. Az Alcsúti Arborétum pénztárában a szentjánosbogár szakvezetésre ebben az időszakban 10 órától 21 óráig vásárolhatóak meg a jegyek.

Az arborétumba 21 óráig egyéni látogatóként, szakvezetés nélkül is be lehet menni, azonban kizárólag saját felelősségre, valamint a jegyár ebben az esetben sem változik.

A Vál-völgyi Kisvasút hosszított menetrenddel várja az ide látogatókat, így a Felcsútról érkezők és az ott parkolók még egy élménnyel gazdagodhatnak a Arborétumba vezető útjukon.

AFP/Biosphoto/Stéphane Vitzthum

Amit még érdemes tudni:

  • nincs regisztráció a Szentjánosbogár rajzásának szakvezetéseire;
  • utolsó jegykiadás: 21:00, kapuzárás: 23:00;
  • fotózni lehetséges, de kizárólag vaku nélkül az Arborétum kijelölt útvonalain;
  • bankkártyával, SZÉP kártyával, Erzsébetkártyával fizetni NEM lehetséges!
  • csendben lépkedj a szakvezetéseken, hogy ne zavard meg a szentjánosbogarakat!
  • vihar esetén az Arborétum zárva van és természetesen NEM indulnak szakvezetések!
  • biciklivel az Arborétumban közlekedni TILOS!
  • kutyát, macskát, és egyéb állatokat nem lehet az Arborétumba bevinni.

További információkért érdeklődj az arborétum honlapján vagy Facebook-oldalán.

Ha nem vigyázunk rájuk, eltűnhetnek - Így gondoskodhatunk a szentjánosbogarakról
Nincs, aki ne szeretne újra a szentjánosbogarak fényében úszni!

Kiemelt kép: AFP/Mario Vazquez de la Torre

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik