Kevés különlegesebb, titokzatosabb madárcsoport létezik a világon a mintegy 70 fajt számláló lappantyúkénál, ezért nagyon szerencsések vagyunk, hogy Magyarországon is él egy képviselőjük.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) korábbi cikke szerint a lappantyúk különlegességének – és kutathatóságuk nehézségének – elsődleges oka, hogy az emberhez képest fordított bioritmusúak, éjszaka aktívak, ezért ritkán találkozhatunk velük.
Mégis, az éjszakai repülőrovar-vadász életmódjuk talán legkülönösebb testi velejárója az állatvilág egyik arányában legnagyobb méretű és legnagyobbra nyitható szája – a fejük szó szerint kettényílik , ami a több centiméteres száj körüli sörteszőrökkel együtt kávéscsészényi rovarcsapdaként működik a repülve vadászó madár elején.
A rövid felső csőrkávából – további különlegességként – egy-egy kis csőként nyúlnak ki az orrnyílások, melyek a legtöbb madárnál csak hasítékok a csőrben.
A lappantyú április második felében érkezik vissza költőhelyére, és augusztus végén, szeptemberben vonul el. Hosszú távú vonuló, a telet Afrikában, a Szaharától délre tölti. Laza csapatokban vagy magányosan, éjjel vonul, mely során akár a településeken is feltűnhet.
Meglehetősen területhű faj, sokszor az előző évi költőhelyétől néhány méterre fészkel. Két tojását a földre rakja, fiókái fészeklakók. Évente egyszer vagy kétszer költ. A földön lévő fészket könnyen kifoszthatják a vaddisznók és az olyan éjszakai ragadozók, mint a róka, a borz és más menyétfélék.
Eredeti élőhelyének beszűkülése, feldarabolódása, valamint a fekete fenyvesek letermelése komoly problémát jelenthet számára a közeljövőben.
Kiemelt kép: Europress/AFP/Biosphoto/Régis Cavignaux
