Nemzeti ünnepünkön, augusztus 20-án a hagyományoknak megfelelően a helyi lakosok virágokkal díszített kerékpárjaikkal nyitották meg a Debreceni Virágkarnevál menetét, majd az oldtimer autók és motorok után indult meg a virágkocsik és a művészeti csoportok felvonulása Debrecen belvárosából a Nagyerdőbe.
![Csodás kompozíciók öltöztették virágpompába a cívisvárost 1](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2018/08/debre2018082024.jpg)
A virágkocsik elején a Szent Koronát és a városcímert ábrázoló kompozíciói haladtak, de az idén egy harmadik kompozíciót is készíttettek: az ország első vidéki, az idén 60 éves debreceni állatkertjét köszöntő virágkocsin 4,6 méter magas, 13 méter hosszú óriás virágtigris volt látható.
![Csodás kompozíciók öltöztették virágpompába a cívisvárost 2](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2018/08/debre2018082003.jpg)
![Csodás kompozíciók öltöztették virágpompába a cívisvárost 3](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2018/08/deb2.jpg)
Amikor a Szent Koronát ábrázoló első kocsi a Református Nagytemplom elé ért, a református-, a római katolikus és a görögkatolikus egyház püspökei megáldották az új kenyeret.
![Csodás kompozíciók öltöztették virágpompába a cívisvárost 4](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2018/08/deb1.jpg)
![Csodás kompozíciók öltöztették virágpompába a cívisvárost 5](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2018/08/debre2018082009.jpg)
A 16 virágkocsi között 30 hazai, illetve külföldi művészeti csoport táncolta-zenélte végig a karneváli menetet. A felvonulást követően a virágkocsik és az oldtimerek kora délutántól testközelből is megtekinthetőek a Nagyerdei Stadion északi rendezvényterén, miközben a hazai és a külföldi zenészek és táncosok gondoskodnak a jó hangulatról.
![Csodás kompozíciók öltöztették virágpompába a cívisvárost 6](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2018/08/debre2018082011.jpg)
![Csodás kompozíciók öltöztették virágpompába a cívisvárost 7](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2018/08/debre2018082032.jpg)
![Csodás kompozíciók öltöztették virágpompába a cívisvárost 8](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2018/08/debre2018082038.jpg)
A sorrendben 49. Debreceni Virágkarneválon a kompozíciók elkészítéséhez több százezer élő és száraz virágot használtak fel, köztük azt a 670 ezer szál dáliát, ami Hollandiából érkezett a cívisvárosba.
Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt