Virágzó vidékünk

Új köntöst kap a fürdőliget Leányfalun

Jó hír, hogy a felújítás alatt is üzemelnek, továbbra is egész évben nyitva van a fürdő.

Leányfalun télen-nyáron szívesen pihennek és fürödnek a vendégek, ám a Termálfürdő Leányfalura ráfér a felújítás. Ez már megkezdődött, és a 250 millió forintos beruházás a tervek szerint hatalmas változást hoz a “fürdőliget” életében – írja az I love Dunakanyar.

Idén már már felújították az 50 méteres úszómedencét, amely minden évszakban üzemel. A beruházás megközelítette az 50 millió forintot, ám ezen felül további 250 millió forintot költenek a környék kedvenc strandjának modernizációjára.

A tervek szerint a jövőben sokkal több pad és asztal szolgálja majd a fürdőzők kényelmét, a medencék pedig egy jakuzzival és egy csúszdás élménymedencével bővülnek. A vendéglátóhelyiségek egy része a főépületbe költözik át, a strand területén pedig a korábbinál feltehetően több árnyékos rész lesz.

A Termálfürdő Leányfalu felújítása szakaszosan történik, így nem kell aggódni amiatt, hogy a fürdő időlegesen bezárja kapuit.

A beruházás terveit Lukács Péter építész készítette el. A látványvideó kis időutazásra hív bennünket, megmutatva, milyennek álmodták meg a fürdőliget “új ruháját.”

Fotók: leanyfurdo.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik