Szédületes légifelvétel a Baranyában vágtató több száz szarvasról

Lehetett még fokozni a látványt.
Kapcsolódó cikkek

Mint azt korábban megírtuk, megszámlálhatatlanul sok szarvas száguldott át az úton Baranya megyében péntek este, a jelenséget pedig videóra is vették.

Egyik olvasónk ezután hívta fel rá a figyelmet, hogy Takács Ferenc légifelvételt készített a rudliról.

Frissítünk!

Mi a rudli?

A „rudli” jelentése jóval tágabb, mint „szarvasvonulás”. Maga a szarvasvonulás csoportos táplálékkeresés.  (Táplálékban szegényebb, északi vidékeken így a szarvasok napi ötven kilométert is rendszeresen vándorolnak. Olykor ötezer éves szünetet tartva.)

A „rudli” az állatok együttesét, állattartói szemlélettel: „állományát” jelenti, céljaiktól, mozgásuktól függetlenül. Vannak, akik szerint a szarvasok[5], mások szerint őzek csapatát jelöli a szakszavak világából a hétköznapi szavak közé igyekvő szó. Akkor tesszük a legokosabban, ha a szakértők álláspontját tesszük magunkévá, amely szerint a szó általában vett falkát vagy ilyen csoportosulást jelöl.

A hűséges szarvas minden télen visszatér a 80 éves nénihez
A mesébe illő történet 3 éve kezdődött.