Virágzó vidékünk

300 éves az ország híres ferde tornya

A nógrádi kisváros jelképévé vált a látványosság.

Szécsény számos történelmi büszkesége között az egyik legismertebb nevezetesség a városközpontban magasodó tűztorony. A szemmel láthatóan is ferde építmény ugyan turisztikailag jóval kisebb vonzerővel bír, mint a pisai ferde torony, dőlésében viszont csak egy fokkal kevesebb – három fok – mint toszkánai nagytestvéréé.

A város jelképének – a mára megdőlt, ferde toronynak – az első építménye a pestisjárvány elmúltának emlékére háromszáz éve, 1718-ban fából készült, majd 1820-ban kőből építették meg az utódját. A mai tűztorony alsó szintjei 1893-ban készültek. 1929-ben megmagasították, egy harmadik emeletet építettek rá, ekkor kapta jelenlegi bádogfedelű sisakját.

Fotó: MTI/Czimbal Gyula

Sokan azt tartják, hogy a 2. világháborúban a torony mellett felrobbant bomba miatt süllyedt meg az egyik oldala. A hozzáértők szerint valószínűbb, hogy az agyagréteg csúszása okozza, hogy a mai napig évente pár millimétert dől az építmény.

Az országszerte ismert tűztoronyban az elmúlt évtizedekben órásműhely és rádióamatőr állomás működött, majd hosszabb ideig zárva volt. 2004-től tűzvédelmi és tűzoltás-történeti kiállítás látható benne, ahová egyszerre tíz embert engednek fel egy-egy tárlatlátogatás alkalmából. A felső szintről a környék gyönyörű panorámája tárul a látogatók elé.

Kiemelt kép: MTI/Czimbal Gyula

Olvasói sztorik