Virágzó vidékünk

Naperőműtelep épül Heréden

Szerencsére egyre többen gondolkodnak környezettudatosan nálunk is, lassan ráeszmélünk arra, milyen nagy segítséget nyújt a természet: nemcsak a bolygót kíméljük a zöldenergia hasznosításával, de hosszú távon gondolkodva költséghatékonyabbá is tehetőek az így nyert energiára épülő ipari parkok.

Napenergia tölti a kéken világító kerékpárutat
A kerékpározás az egyik legkörnyezetkímélőbb módja az utazásnak, és köszönhetően ennek az éjjel világító bicikliútnak, az egyik legélvezetesebb is.

Egyre több településen épülnek naperőművek, és bár még így sem valósítottunk meg a lehetőségeinkhez mérten mindent ezen a területen, de az  uniós átlagot nézve, a szakemberek szerint nem vagyunk annyira lemaradva.

Jó hír, hogy újabb naperőműtelep épül, ezúttal a Heves megyei Heréd községben. Kómár József, Heréd polgármestere szerint kanyargós út vezetett idáig.

Régebben a falu szélerőműtelep megvalósításával kacérkodott, ám ez a projekt, miként az ország más részein is, az elképzelések szintjén megrekedt. Szerencsére ezzel párhuzamosan felértékelődött a napenergia jelentősége, s a vezetés ezúttal időben lépett

– írja a Heol.

A naperőmű gyűjtőfogalom, amely a napenergiát felhasználó erőműfajtákat foglalja magába. Működési elve: a napból származó sugárzást alakítják át emberi célokra felhasználható energiává, elektromos árammá vagy akár hővé.

A naperőmű előnye, hogy működése nem jár semmiféle melléktermék kibocsájtásával, így környezetkímélően működik. A napsugárzás kifogyhatatlansága miatt megújuló energiaforrás. Hátránya a magas telepítési költség, valamint a napsugárzástól függő rendkívül váltakozó teljesítmény és az egyenetlenül előállított energia nehéz tárolhatósága.

Megállíthatatlanul dübörög a magyar csodafalu
Két évtized alatt fenntartható, élhető és jól működő települést hoztak létre.

Hamarosan átadhatják a herédi naperőműparkot, ami kézzelfogható haszonnal jár majd az ott élő emberek számára. A beruházás csaknem elkészült, már csak a kábelezés van hátra, amire az időjárás kedvezőbbé válása után keríthetnek sort.

Kiemelt kép: Pixabay

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik