Virágzó vidékünk

Tövenként számolták össze a világ legritkább bazsarózsáját a Mecsekben

Teljes állománya 45 ezer tőre tehető.

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai a Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Program keretében három évente elvégzik a hazánkban csak a Kelet-Mecsekben előforduló bánáti bazsarózsa állományfelmérését, melyre ebben az évben is sor került, tájékoztatott a nemzeti park.

Virágzik a világ legritkább bazsarózsája a Mecsekben
Természetvédelmi értéke 250 ezer forint.

A Hosszúhetény feletti hegyoldalban, a Zengő alatt kijelölt 1×1 kilométeres mintanégyzetben minden fellelt tövet megszámoltak. Ezen aktuális sűrűség adattal és az ismert populációk kiterjedésének összevetésével biztos alapokon nyugvó állománybecslés végezhető, mely alapján a faj kelet-mecseki állománya 45 ezer tőre tehető.

Magyarországon 1982 óta fokozottan védett, természetvédelmi értéke 250 ezer Ft.

A világon már csak hazánkban találkozhatunk a fokozottan védett bánáti bazsarózsa életképes populációival. Becslések szerint a bánáti bazsarózsa világállományának mintegy 90 százaléka él a a Baranya megyei Zengő gerincén, a Kelet-Mecsekben.

A felmérés során tüzetesen végig kell járni az 1×1 kilométeres mintaterületet. A munka közben más védett fajok is szem elé kerülnek, ezeket az előfordulásokat az igazgatóság adatbázisában rögzítik.

A felmérés idején a bazsarózsa tövek mellett éppen virágzásnak indult bíboros kosborok, olasz mügék, valamint egyelőre csupán leveles-hajtásos állapotban lévő turbánliliomok és pázsitos nőszirmok kerültek elő.

Kiemelt kép: Pleszinger László

Szirmot bontott az illatos hunyor a Mecsekben
Újabb színnel éled a természet, közeleg a tavasz.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik