Május 18-án Varga Tamás és Németh Ottó borászok szervezésében 25 soproni bortermelő fogott össze, hogy megtisztítsák a Soproni borvidék szőlőit, összegyűjtsék a dűlőkön és az utak mentén eldobott-kihordott szemetet és hulladékot.
Reggel 7.30-kor volt a gyülekező a Balf és Fertőrákos közötti Présház-telepnél. Pick-upokkal, kisbusszal, személyautóval-utánfutóval érkeztek a borvidékért felelősséget érző, és azért tenni akaró gazdák. Őket egészítették ki a városgazdálkodás munkatársai, olvashatjuk Taschner Kurt Facebook-bejegyzésében.
![Ismert borászok tisztították meg a Soproni borvidéket 1](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2019/05/60347813_2172975302738104_8767838098814926848_n.jpg)
A megbeszélést követően először a már korábbról ismert „lerakó” helyekre rajzottak ki a gazdák
Voltak, akik a Fertő-parti szőlőkben szedték össze a szemetet, mások Harka felé, a Kogl dűlőt tisztították meg a hulladéktól. Ezt követően – egymás között felosztva – a Balf és Fertőrákos közötti kerékpárúthoz mentek ki a gazdák, zsákokkal felszerelkezve, hogy az árkokat a nemtörődöm arra járók szemetétől megszabadítsák.
11 órára végeztek a munkával. Mintegy 10 köbméter szemetet sikerült összegyűjteni a legváltozatosabb dolgokból: háztartási szemét, TV, több darab gépjármű gumi-gumiabroncs, zsindely, szigetelőanyag, műanyagvödör, festék, kanapé, locsolócső, bontási törmelék és gyerekjáték.
![Ismert borászok tisztították meg a Soproni borvidéket 2](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2019/05/60427591_2172976602737974_1531019870949343232_n.jpg)
Ahogy Taschner Kurt Facebook-bejegyzésében is megjegyzi:
Egy időre most megtisztultak szőlőink. Ismét ragyog a borvidék. Reméljük, mások is megértik, mennyire fontos a környezünk tisztasága, és legközelebb magukkal viszik az út közben keletkező szemetet vagy, ha otthon keletkezik akkor a szelektív hulladékgyűjtőt, illetve a Kőszegi úti hulladéklerakó állomást választják.
![Ismert borászok tisztították meg a Soproni borvidéket 3](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2019/05/60442230_2172975549404746_7471800235136647168_n.jpg)
Fotó: Taschner Kurt/ Facebook