100 éves fotókon a nejlonzacskók nélküli piacok hőskora

Gyermekfejjel még nem igazán értettem, hogy nagyszüleim, ha nagy ritkán ki is mozdultak a falujukból, az első útjuk miért mindig a városi piacra vezetett. Ez volt a fórum, a pláza, a friss áruk és ízek tárháza, kommunikációs csomópont, ahol hosszasan lehetett diskurálni, nagyhangú kofákkal alkudozni, kolbász mellett kisfröccsel koccintani az aktuális jó vételre, vagy épp újságpapírba mért szotyival kínálni az unokát.

De honnan ered a piac szó?

Az olasz piazza (tér) kifejezésből származik, és a település főterén tartott kisebb árusítást jelentett. Történetük az ókorig nyúlik vissza, amikor is elsősorban élelmiszerpiacokat tartottak, amiket a forgalmasabb utcák mentén, úgynevezett piacutcákon rendeztek meg. Később külön piactereket alakítottak ki a falvak és mezővárosok főterein, ahová fogadók és kocsmák is költöztek.

Magyarországon a piacok a középkorban élték a hőskorukat. Számos magyar város mind a mai napig nevében is őrzi a régi piaci jelentőségét: például Szombathely. A jelentősebb településeken hetente tartottak piacnapot, de akadt olyan mezőváros, ahol egyszerre több is működött.

A vidéki piacoknak olyan specialitásai voltak, amelyek másfelé is elterjedtek

mint például a miskolci, aztán a pesti Lacikonyha
a debreceni kenyérpiac a régi Piac utcán
a nagykőrösi uborkapiac
a kecskeméti barackpiac
a szegedi paprikapiac
a makói hagymavásár

Milyenek lehettek 50-100 éve a magyar vidék piacai, ahová déd- és nagyszüleink is oly szívesen jártak?

Szívesen visszautaznék most az időben, a kenyeres asszonyok, a subások, a szatócsok, a bognárok, a gubások, a papucsosok, a szíjgyártók, a csipkeverők, a gyertyamártók és a süvegesek közé – meglesném az elfeledett mesterségek portékáit, jót alkudoznék én is a fából ácsolt asztalok felett.

A Fortepan képei most visszarepítenek ebbe a letűnt, poros és zsúfolt, sokszínű, nejlonzacskók és bevásárlókocsik nélküli vidéki piaci világba.