Több mint kétezren evezték át a Balatont szombaton a Magyar Kajak-Kenu Szövetség rendezvényén. A Fonyódról indult, mintegy kilenc kilométeres távot surfkajakkal, kenuval, SUP-pal és sárkányhajóval is megtették. A kiváló hangulatú tömegsportrendezvényen bárki elindulhatott, és együtt evezhetett több olimpiai és világbajnokkal, például Szabó Gabriellával, Dombi Rudolffal, Hegedüs Róberttel vagy Boros Gergellyel, olvasható a szövetség weboldalán.
A szervezők sok újítással készültek, hogy minél gördülékenyebben menjen a nevezés és a vízreszállás. A tavalyinál jóval többen indultak el, ezért is kellett mindent tűpontosan megszervezni. A szélcsendes időben a hullámok sem nehezítették a résztvevők dolgát, minden körülmény adott volt a problémák nélküli lebonyolításhoz.
Már az előnevezésben látszott, hogy nagy az érdeklődés, és ezt a részvételi számot igazolták. Közel 900 hajó, több mint 2000 fő vett részt az átevezésen, ez közel 30 százalékos növekedés a tavalyihoz képest. A legtöbben már a reggeli rajtnál ott voltak, 10 órára megtelt a víz, 11-re az evezők nagy része már vízen volt. Nagyon örülök neki, hogy ilyen kiválóan sikerült a második Balaton-átevezés, jövőre is várunk mindenkit Fonyódra!
– mondta a portálnak Berényi Péter, az esemény főszervezője.
Kiemelt kép: MTI/Varga György