Virágzó vidékünk

71 híd köti össze Szentes városrészeit

Hazai viszonylatban csúcsnak számít.

Szentes nemcsak a vizek, hanem hidak városa is. Összesen 71 hídja van – mindezt pedig onnan tudjuk, hogy egy önkormányzati képviselő, Móra József megszámolta, majd elárulta a végeredményt a Délmagyarnak. Ez a szám nemcsak a városban közismert hidakat foglalja magában, hanem a külterületi, dűlőutakon átívelőket is.

Erre akkor döbbentem rá, amikor a település arculati kézikönyvét készítettük elő. A Kurca mindig is a város egyik ékköve, „főutcája” volt, ami áldás, ugyanakkor számos nehézséget is okozott minden időben, hiszen a két part között az átjárást valahogy biztosítani kellett

– nyilatkozta Móra József önkormányzati képviselő.

A város régóta tiszai átkelőhelynek számít. 1903-ban épült fel az első Tisza-hídja (a mai vasúti híd, mely sokáig közúti-vasúti híd volt), majd 1981-ben megépült az önálló közúti híd is a folyón.

Szentes–csongrádi vasúti Tisza-híd, hídpillér – Forrás: Wikimedia Commons

Szentes három fő vízfolyása a Kurca, a Veker-éri, a Kórógy-éri főcsatorna több mint 30 kilométeres hosszban szelik át a várost.

Eszperanto híd, 2010 Szentes – Forrás: Wikimedia Commons

A legismertebb szentesi híd, amely régi fotókon, képeslapokon is sokszor szerepel, a belvárosban található, 1883-ban építették Endre Antal királyi mérnök tervei alapján. Néhány évvel ezelőtt, a kerékpárút építésekor kiszélesítették és felújították. A közelmúltban készült el az Eszperantó híd megerősített változata, ami a Ligetet köti össze a Kisérrel.

Szentesen a hídépítés legnagyobb időszaka a múlt század ’20-as, ’30-as évei­ben volt. Feltehetően azért, hogy a szentesi kubikosoknak a nagy gazdasági világválság idején legyen munkájuk, háromnyílású vasbeton kerethidakat építettek. Ezek közül talán a legismertebb a Kiss Zsigmond utcai híd, amit a közeljövőben biztosan ki kell váltani, mert a teherbírása már nem felel meg a mai követelményeknek. Vagyis ezeket a jó százéves hidakat nem ilyen forgalomra tervezték, mint ami most halad át rajtuk

– magyarázta Móra József .

Bali-híd a Kurcán – Fotó: Wikimedia Commons

Az olaszországi Velencének, ahol 280 ezer ember él, 400 hídja van, ott 700 főre jut egy összekötő. Szentesen közel 27 ezren élnek , így itt 400 főre jut egy híd. A településnek azonban az is egy különlegessége, hogy Magyarország hatodik legnagyobb területen elhelyezkedő városa.

Címlapkép forrása: szentes.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik