Virágzó vidékünk

Balatonakali új boldogságforrása a mandula

A termést pirítva bor mellé szánják a helyi rendezvényeken.

2009-ben fogalmazódott meg az azóta Balatonakali védjegyévé váló jelmondat: „Balatonakali: mandula, jó bor, vendégszeretet!” 2010-ben álmodták meg, majd 2015-ben azzal a céllal telepítették 466 fával a balatonakali önkormányzat másfél hektáros mandulását, hogy a bor és a vendégszeretet mellé egy harmadik boldogságforrást is kínáljanak a vendégeknek. Mostantól elmondhatják: sikerrel jártak, írta a Balatontipp.

Fotó: Pixabay

Balatonakaliban nagy hagyománya van a mandulatermesztésnek. Több termelő foglalkozik ezzel, sőt, a borlovagrend mintájára idén tavasszal megalakították az Akali Mandula Lovagrendet is. Ennek egyik alapítója, Csereklyei János adta kölcsön a napokban kezdődött első önkormányzati szürethez a motoros farázó gépet és a zöld héjat eltávolító mandulakupálót is.

A sok befektetett munkaórának – az önkormányzat fizikai munkatársainak szakszerű és áldozatos munkájának – köszönhetően az idei mandulaszüret lett az egy évtizedes álom jutalma.

A termést elsősorban pirított mandulaként bor mellé szánják a helyi rendezvényeken, reprezentációs alkalmakon. Amennyiben maradna, akkor külön értékesítést is terveznek

– mondta a portálnak Koncz Imre polgármester.

Reményeik szerint az elkövetkező tíz, húsz, száz évben is sok öröme lesz az akaliaknak a mandulában és borban, mely igazolja majd a szlogen létjogosultságát:

Balatonakali: mandula, jó bor, vendégszeretet!

Kiemelt kép: balatonakali.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik