Virágzó vidékünk

A pécsi havi-hegyi mandulafa az Európai Év Fája 2019-ben

Korábban a témában:

2019-ben a pécsi havi-hegyi mandulafa az Európai Év Fája megelőzve a második orosz Abramtsevoi tölgyet és a harmadik, Monte Barbeiro évszázados magyal tölgyét Portugáliából, jelentették be kedden este Brüsszelben.

A verseny február 1-jén indult és február 28-án zárult, de egy héttel a szavazás vége előtt titkosították a voksolás állását. Ekkor a magyar fa háromezer szavazat lemaradással a második helyen állt az orosz jelölt mögött, de a jelek szerint egy bravúros hajrával sikerült ledolgozni a hátrányt.

Idén több mint 300 ezren szavaztak, ami éppen 100 ezerrel több, mint a tavalyi kiírásnál.

MTI/Sóki Tamás

A győztes, pécsi Havas Boldogasszony-templom előtt álló mandulafa 135 éve örvendezteti meg virágaival a látogatókat. A mandulavirágzás Janus Pannonius püspök 1466-ban, egy mandulafáról írt verse óta az örök megújulás és a műveltség szimbóluma is a 2000 éves városban.

A fehér sziklákon álló, szelekkel dacoló matuzsálemről már 100 éve is szeretettel írtak, de a csodálatos panoráma, melyet a táj varázsának és a történelmi korok lenyomatának összefonódása teremt meg itt, azóta is sokakat rabul ejt.

MTI/Sóki Tamás

A verseny történetében eddig háromszor nyerte magyar fa a fődíjat: 2012-ben egy felsőmocsoládi hársfa, 2013-ban az egri termálfürdő platánja lett a győztes, 2016-ban pedig a bátaszéki molyhos tölgy lett az európai Év fája.

Tavaly Portugália fütyülő parafatölgye érdemelte ki a címet, egy évvel korábban pedig egy 650 éves lengyel tölgy volt a befutó.

Úgy hűti a környezetét egyetlen fa, mint két klímaberendezés
A fák levelei a transpirációnak nevezett párologtatáshoz az energiát a környezettől vonják el, ezzel hűtik a fa körül a levegőt.

Kiemelt kép: MTI/Sóki Tamás

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.