Mozaik

Kihirdették, melyik lett az Európai Év Fája 2018-ban

Zengővárkony hős szelídgesztenyéje az előkelő negyedik helyen végzett.
Korábban a témában:

Február végéig lehetett szavazni az európai Év fája versenyben szereplő 13 fára, köztük a Magyarországot képviselő zengővárkonyi szelídgesztenyére. A győztest az Erdők Világnapján, március 21-én hozták nyilvánosságra a szervezők a brüsszeli díjátadón.

A versenyben idén több mint 200 ezer közönségszavazat érkezett a februári szavazási időszak alatt. A megtisztelő címet a 13 jelölt közül Portugália fütyülő parafatölgye érdemelte ki.

A Fütyülő Fa az ágain ülő számtalan madár dalának köszönheti nevét. Az 1783-ban Águas de Mourában elültetett parafatölgy kérgét már több mint húsz alkalommal hántották le. A parafatermelés mellett hatalmas szerepe van az ökoszisztéma szolgáltatások terén, és a klímaváltozás elleni küzdelemben is. 234 évével a Fütyülő Fa megkapta a „közhasznú fa” címet, és a Guinness Rekordok Könyvében a „világ legnagyobb parafatölgye”-ként szerepel.

6 Fotó megtekintése

Kihirdették, melyik lett az Európai Év Fája 2018-ban

Tree of The Year
Még több +
Tree of The Year
Még több +
Tree of The Year
Még több +
Tree of The Year
Még több +
Tree of The Year
Még több +
Tree of The Year
Még több +

 

Az ezüstérmet Spanyolország és Cabeza Buey ősi szilfái nyerték. Ezt a hét szilfát tartják az extremadurai erdő utolsó képviselőinek. A holland szilfavész több mint egymillió fát pusztított el Spanyolországban, és több mint egymilliárdot világszerte. Ezt a betegséget túlélve a fák ma is állnak a Lady Belen szentély környékét uralva, amely jelentős történelmi és művészeti örökséget rejt magában. 1650 óta járnak ide rendszeresen zarándokok.

Tree of The Year

A harmadik helyet A Belgorodi Erdők Öregje szerezte meg. Az oroszországi Dubovoye falujában található fa élete során a Nemzeti Természeti Örökség Emlékműveként számos történelmi esemény tanúja volt. Különleges tisztelet veszi körül a gyerekek részéről, koronája alatt gyakran tartanak ünnepségeket is. Számukra a fa a barátság, az egészség és őseik emlékének jelképe. Rajongói a fa körül szív alakban állva, békét és szeretetet küldenek a bolygó minden lakója részére.

Tree of The Year

A kezdeményezéshez 2018-ban újonnan csatlakozott Horvátország, Oroszország, Románia és Portugália. A nemzetközi versenyt az Environmental Partnership Association (EPA, Környezeti Partnerség Egyesület) szervezi, a magyar fordulót pedig a hat alapítványt tömörítő EPA magyar tagja, az Ökotárs Alapítvány. A mozgalomban évente több százezren vesznek részt, a versengő országok száma a kezdetek óta 5-ről 13-ra emelkedett.

Magyarországot 2018-ban egy igazi túlélő, Zengővárkony hős szelídgesztenyéje képviselte, amely 2017 novemberében 4088 szavazattal lett a hazai Év Fája cím birtokosa. A fa az előkelő negyedik helyen zárt, tehát épphogy lecsúszott a dobogóról.

A versenyben résztvevő fák helyezési sorrendben:

  • A fütyülő paratölgy, Portugália
  • Cabeza Buey ősi szilfái, Spanyolország
  • A belgorodi erdők öregje, Oroszország
  • Zengővárkony hős szelídgesztenyéje, Magyarország
  • A gilwelli tölgy, Egyesült Királyság
  • Bošáca almafája, Szlovákia
  • A nagy platánfa – Trsteno szimbóluma, Horvátország
  • Mamutfenyők Yuchbunarból, Bulgária
  • A kvasicei diófa, Csehország
  • A boszorkányos lucfenyő, Litvánia
  • Helena, a nyárfa, Lengyelország
  • Vî Payîs hársfája, Belgium
  • Cajvana tölgyfája, Románia
Túlélte a kéregrákot és azt is, hogy felgyújtották
Szívhez szóló kisfilm készült az Európai Év Fája címre pályázó zengővárkonyi szelídgesztenyéről.

A verseny történetében eddig háromszor nyerte magyar fa a fődíjat: 2012-ben egy felsőmocsoládi hársfa, 2013-ban az egri termálfürdő platánja lett a győztes, 2016-ban pedig a bátaszéki molyhos tölgy lett az európai Év fája.

Tavaly egy 650 éves lengyel tölgy közel 18 ezer szavazattal nyerte el a címet.

????????????????????????????????????
650 éves lengyel tölgy az Európai Év Fája 2017-ben
Az idei versenyben összesen 125 568 közönségszavazat érkezett a februári szavazási időszak alatt.

Az Európai Év Fája verseny célja, hogy erősítse a fák és az emberek közötti kapcsolatot, és hogy felhívja a figyelmet a fák kulturális és természeti értékére. Más versenyektől eltérően itt nem a fák szépsége, mérete vagy kora fontos, hanem a történetük és kapcsolatuk a helyi közösségekkel. A versenybe ugyanis olyan fákat lehet nevezni, melyek fontosak a körülöttük élők számára: találkozási pontot kínálnak vagy történetek kapcsolódnak hozzájuk.

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.