Folyamatosan zajlanak a fejlesztések Közép-Európa első luxus resortjában. A Zalacsányban található Zala Springs Golf Resort területén már most várja a látogatókat a térség legszínvonalasabb golfpályája, a hozzá tartozó bisztró, klubház és három aparmanház.
A fürdőrészleget az Archikon építésziroda tervezte, Nagy Csaba Ybl-díjas építész és Pólus Károly vezetésével. A cég korábban aktív szerepet vállalt többek közt a Párisi udvar felújításában és szakértelmüknek köszönhetően újra eredeti formájában, Millennium Háza néven nemrégiben nyílt meg a fővárosi Olof Palme Ház is.

Sütő András fejlesztési igazgató arról beszélt, a zalacsányi komplexum pagodaként áll majd a tájban, és egy tavirózsás tó veszi körül, ami azt a látszatot kelti, hogy lebeg a föld felszíne felett.
A koncepció lényege, hogy a mennyiség helyett sokkal inkább az exkluzivitásra törekedtünk. A wellness részleg nagyban eltér majd a hazai szállodákban található fürdőktől, hiszen olyan kiváló szakemberek bevonásával zajlott a tervezés, akik a hangsúlyt a golfhoz kapcsolódó feltöltődésre és egészségmegőrzésre fektették
– magyarázta.
Példaként említette: a medencében úgy lesznek kialakítva fúvókák, hogy azok valóban az izmok regenerálódását szolgálják, ne csak élményt nyújtsanak. Emellett a szauna is autentikus lesz, hiszen egy finn szakember volt segítségükre a megálmodásánál, és nem csak a tipikus északi szaunák hangulatát adja át, de a használata is ennek megfelelően történik majd.

A tervezés során sokat foglalkoztunk balneológiai kérdésekkel, amely a gyógyvizeknek a gyógyfürdői alkalmazásával és hatásaival foglalkozó tudomány, azaz gyógyfürdőtan. Odafigyeltünk, hogy a víz fizikai tényezői, így a hőmérséklete, nyomása, áramlása, felhajtó ereje miként hat majd a fürdőzők szervezetére
– fogalmazott.
Hozzátette azt is, a látogatók külső és belső medencében is fürödhetnek majd az időjárás függvényében, és egyaránt kiváló lehetőséget biztosít majd az aktív és passzív pihenést kedvelőknek.
A vendégek a könnyű ételeket és egészséges italokat árusító bárban tudnak majd kedvük szerint fogyasztani, amely szintén része a komplexum átfogó egészségtudatos filozófiájának.
Kiemelt kép: Zala Springs Golf Resort