Megválasztották a legszebb daruportákat a Hortobágyon

Hat kategóriában hirdették ki a legjobbakat.
Kapcsolódó cikkek

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága ebben az évben is meghirdette immár hagyományos, daruporta szépítő versenyét Hortobágy település lakosai, civil szervezetei és vállalkozásai részére a Hortobágy turisztikai attrakciójának, a daruvonulásnak minél átfogóbb és a településhez kapcsolódó megjelenítésére.

A legötletesebb anyagfelhasználású daruporta: Barbagianne – Melanie Syrbe és Carlotta Scalco – Fotó: Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság

A pályázat keretében azokat az utca- és portadíszeket keresték, amelyeknek legjobb az eredetisége, kreativitása, esztétikai minősége, a tárgyak összhangja, valamint a kihelyezés kivitelezésének minősége, illetve amelyek az őszi hortobágyi hangulatot legjobban kifejezik, szem előtt tartva a természetességet, utalnak a daru jelenlétére és ügyelnek a környezet állapotára is.

A legaktívabb daruporta készítő a Hortobágyi Nyitnikék Óvoda – Fotó: Hortobágyi Nemzeti Park

Érdeklődőben és kivitelezőben ezúttal sem volt hiány, a napokban pedig kihirdették Hortobágy település idei legszebb daruportáit.

A 2019. évi eredmények

Kiemelt képünkön a legpéldásabb együttműködésben elkészített daruporta – Fotó: Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság