Szegeden épül a Tisza legnagyobb úszó kikötője

Idén nyáron a város folyami strandjánál várja majd a hajókat és a vendégeket.
Kapcsolódó cikkek

Vízre tették azt a több mint ötven tonnás úszóművet, amelyik tavasztól a szegedi Partfürdőnél horgonyoz majd – írta a szeged.hu. A különleges és hatalmas vízi építmény munkáit tavaly július 18-án kezdték a tápéi hangárokban. Az elmúlt hat hónapban az összes acélszerkezeti munkát befejezték, a következő hetekben – immár a műhelyként szolgáló Tiszán – felöltöztetik az úszó kikötőt, azaz elvégzik a burkolást, a villanyszerelést és ki is csinosítják az acélmonstrumot.

A munkálatok végén mintegy 75 tonnát nyom majd az úszó kikötő. Szeged a fejlesztésére összesen 300 millió forintnyi európai uniós forrást nyert.

Fotó: Szabó Luca

A most vízre bocsátott központi móló alapját egy 27,2 x 11,2 méteres acél úszómű alkotja, amihez egy acélszerkezetű bejáró híd is tartozik majd. Ehhez csatlakozik a kishajók számára épített nyolc kikötő-, valamint huszonegy úgynevezett szálkamóló, amelyek segítségével 48 kishajó köthet majd ki biztonságosan a Partfürdőn. A központi móló egyben pihenőhely is lesz, amelyen elkészülte után egyszerre 88-an tartózkodhatnak.

A teljes építmény 123 méter hosszú, ezzel a szegedi lesz a leghosszabb úszómű a Tiszán.

Fotó: Szabó Luca

A kész úszóművet a hozzátartozó kisebb egységekkel együtt március közepén úsztatják majd le a Tiszán a Partfürdőig.

Kiemelt fotó: szeged.hu/Szabó Luca

Hamarosan elkezdik a 103 éves Szőke Tisza kiemelését
Legnagyobb folyami lapátkerekes gőzösünk volt üdülőhajó és diszkó is.