Az állami és uniós, valamint a Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének saját forrásából elindított, mintegy 80 millió forint értékű mintaprojekt keretében egy szociális farmot és ennek alapanyagait feldolgozó sajtüzemet hoztak létre, amelyben tizenhárom embert, köztük kilenc megváltozott munkaképességű vagy szociálisan hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztatnak, írta az MTI.
Grubert Roland, a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezetének igazgatója elmondta, a szervezet első társadalmi vállalkozásként alapította meg a Kis-Hortobágy majornak elnevezett farmot, ahol kecskéket tartanak és gondoznak, az onnan kikerülő tejből pedig a saját, modern gépekkel felszerelt sajtüzemük készít különböző termékeket.
A dolgozók közül többen korábban elhelyezkedési problémákkal küzdöttek és a segélyezés valamilyen formáját vették igénybe, de munkába állításukkal – a Vöröskereszt alkalmazottjaként – a családjuk fő keresőjévé váltak.
Kiemelt fotó: MTI/Vajda János