Virágzó vidékünk

Baráti kört alakítottak a nógrádi polgármester asszonyok

Divatszakértőt hívott meg első összejövetelére a csoport.

Március 5-én Varsányban megalakult a Nógrádi Polgármester Asszonyok Közössége – közölte az örömteli hírt Facebook oldalán Kanyó Judit, Varsány polgármestere. Nógrád megye 131 településén egyébként 35 nőt választottak polgármesterré 2019. októberében.

Már egy ideje fontolgatom, hogy a Nógrád megyében regnáló polgármester asszonyokból hozzunk létre egy közösséget és szervezzünk olyan találkozókat, melyeken „kibeszélhetjük” magunkat, mindig felvetve egy-egy témát, ami éppen aktuális, ami foglalkoztat bennünket. Nagyon hálás vagyok azoknak a polgármester asszonyoknak, akik megtisztelték az első találkozót, melyet Varsányban rendeztünk

– írta bejegyzésében Kanyó Judit.

Mivel a jó megjelenés fél siker, ezért az első összejövetelre meghívták Dr. Schiffer Miklós stílustanácsadót, divatszakértőt, aki trendi tudnivalókkal ismertette meg a polgármester hölgyeket.

Akármennyire is azt szeretnénk elhitetni magunkkal vagy másokkal, hogy csak és kizárólag a belső értékek, tulajdonságok számítanak, a külső pedig lényegtelen, a helyzet az, hogy nem. Már csak azért sem, mert a külsőnk igenis reflektálja azt, hogy mit hordozunk a belsőnkben. Ha rend van bennünk, a gondolatainkban, a lelkünkben, akkor nagy valószínűséggel az a megjelenésünkben

– olvasható a varsányi polgármester bejegyzésében.

Kiemelt kép: Bárány Bernadett

Olvasói sztorik