Virágzó vidékünk

Megvédte Európa Diplomáját az Ipolytarnóci Ősmaradványok

Korábban a témában:

Az Ipolytarnóci Ősmaradványok 1995-ben vált hivatalosan is az összeurópai természeti örökség részévé, ebben az évben kapta meg az Európa Diplomát, a kitüntető címet 2000-ben és 2005-ben újabb 5-5 évre, 2010-ben pedig, a terület példás kezeléséért, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkájának elismeréseként 2020. szeptember 11-ig meghosszabbították, olvasható a park honlapján.

A soron következő, időszerű felülvizsgálatra az Európa Tanács Maurice Hoffmann belga ökológus professzort jelölte ki, a helyszíni ellenőrzésre 2019. július 29. és augusztus 1.között került sor, de a terepszemle után is további dokumentációkat kellett felterjeszteni a külföldi szakértőnek.

Az ellenőrzés jelentését ez év tavaszán adta le a nemzetközi szakértő bizottságnak. A koronavírusos járványveszély miatt a bizottság 2020. március 19-én video-konferencián hallgatta meg az ellenőrt, majd a benyújtott dokumentációt átvizsgálva, vita nélkül hozta meg felterjesztését az Európa Tanács őszi miniszteri üléséhez, elfogadásra.

Ajánlásokat megfogalmazva az Ipolytarnóci Ősmaradványok Európa Diplomáját újabb 10 évre, 2030 szeptember 11-ig javasolják meghosszabbításra. A hivatalos, de csupán formai döntésre szeptember elején kerül majd sor.

Az Ipolytarnóci Ősmaradványok Miocén Parkja méltán világhírű, ahol a zárt kapuk ellenére az Ősvilági Pompeji feltáró kutatása és földtani örökségének állagmegóvása a nemzetközi rangnak megfelelő színvonalon, napjainkban is folytatódik.

Szavakkal leírhatatlan az évszakok váltakozása az Ipolytarnóci Ősmaradványoknál
A 3DPano jóvoltából madártávlatból nyílik teljes rálátás a csodálatos tájra.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Nagy Zoltán

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.