Kíméletlen ragadozó kölykeit látták a Kiskunságban

Rendkívül óvatos, félénk, az emberi zavarásra érzékeny, igen nehéz a megfigyelése.
Kapcsolódó cikkek

A hermelin ugyan hazánk egész területén jelen van, de jelenlegi ismereteink szerint a menyétfélék közül az egyik legkevésbé elterjedt faj. Leggyakrabban tavak, patakok, csatornák mentén találkozhatunk vele, elterjedését a foltszerűség és az esetlegesség jellemzi. Rendkívül óvatos, félénk, az emberi zavarásra érzékeny, igen nehéz a megfigyelése is.

Ezért is örült Morvai Edina természetvédelmi szakember, amikor a napokban játszadozó hermelinkölykök bukkantak elé a Kolon-tónál, a Nagy-víz mellett, ráadásul a telefonja is kéznél volt, hogy készítsen róluk egy videófelvételt – írta a Kiskunsági Nemzeti Park.

A Kolon-tó a Kiskunság legnagyobb édesvízi mocsara, a Kiskunsági Nemzeti Park védett területe Izsák mellett.

A mindössze 25-30 cm testhosszú, 150-400 grammos hermelin rendkívül ügyes és kíméletlen vadász: a nála nagyobb prédát, például mezei nyulat is képes tarkóharapással megölni. Áldozatai a vízben sincsenek biztonságban, ugyanis kitűnően úszik. A rágcsálókon kívül nem veti meg a madarakat, hüllőket, kétéltűeket, halakat sem.

Fotó: Marton Berntsen/Wikimedia Commons

Tőlünk északabbra élő társaik télen hófehér bundát öltenek, a délebbre élőkre ez nem jellemző. A hazai példányok a kettő közötti átmenetet képezik, egyesek kifehérednek, míg mások télen is barna bundában maradnak, csak a hasuk alja fehér. A menyéttől könnyen meg lehet különböztetni, mivel a farka vége télen-nyáron fekete marad.

A hermelin hazánkban védett, emberi zavarástól mentes élőhelyigénye és táplálkozása miatt is sérülékeny az állománya. Természetvédelmi értéke 50 000 Ft.

Kiemelt képünk illusztráció. – Fotó: Steve Hillebrand/Wikimedia Commons

Bemutatkozik a hófehér hermelin, a világ legcukibb kisállata
A természetben ritkán találkozhatunk hermelinnel, most viszont megmutatjuk, milyen tündéri állat.