Virágzó vidékünk

Építészeti csoda az Alföld 800 éves körtemploma

A rotundát 1980 és 1983 között - az eredeti állapotot helyreállítva - leválasztották a templomról, de felújítása a kor előrehaladtával újból szükségessé vált.

Kormányzati támogatással felújították Csongrád-Csanád megyében a kiszombori körtemplomot, a magyarországi román kori építészet egyik kiváló alkotását, a megszépült épületet vasárnap hálaadó szentmise keretében adták át, a templomot Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök áldotta meg, írta az MTI.

Ennek a fatemplomnak nincsen párja a Kárpát-medencében
Az egyik legrégibb fából épült szakrális műemlék Szlovákiában jelenleg is templomként működik.

Marosvári Attila történésznek a templomról írt tanulmánya szerint a legnagyobb valószínűséggel a 12. század második felében emelt rotunda a Dél-Alföld leginkább épségben megmaradt kora középkori építészeti emléke.

A kívül kör alakú, belül hatkaréjos kialakítású, téglafalazatú templomforma kuriózum a magyarországi építészetben, csupán a bodrogközi Karcsán és a kárpátaljai Gerényben található ilyenre példa.

Fotó: MTI/Rosta Tibor

A körtemplom boltozatát két vagy három periódusban festett freskók díszítik, a legrégebbiek akár a rotunda építése utáni évtizedekben, a 13. században is készülhettek. Az épületet az elmúlt századokban többször átalakították, 1910-ben pedig összekapcsolták az akkor emelt neoromán katolikus templommal.

A rotundát 1980 és 1983 között – az eredeti állapotot helyreállítva – leválasztották a templomról, de felújítása a kor előrehaladtával újból szükségessé vált.

Fotó: MTI/Rosta Tibor

A 28,7 millió forint kormányzati forrásból elvégzett rekonstrukció során megújult a körtemplom homlokzata és injektálásos módszerrel szigetelték a falakat. Kicserélték a bádogos szerkezeteket, a tetőre hófogókat helyeztek, lefolyócsatornát alakítottak ki és megépült a csapadékvíz szikkasztórendszere. A rotunda környékét térkővel burkolták és megújult a körtemplom díszvilágítása is.

Kiemelt kép: MTI/Rosta Tibor

Több mint ezer éves a Kárpát-medence legrégibb temploma
Talán már akkor a helyén áll, mikor a honfoglaló magyarok belovagoltak a Kárpát-medencébe.
Olvasói sztorik