Átadták az ország első digitális játszóterét

A világon elsőként fejlesztettek ilyen eszközt.
Kapcsolódó cikkek

A Fejér megyei Gárdonyban október 29-én átadták az ország első digitális játszóterét. Az újonnan felavatott “Jövő Játszótere” (Future Playground) az Életfácska Református Óvoda udvarán kapott helyet. Olyan eszközt vehettek birtokukba az óvodások, amilyen nem volt még eddig az országban, írta az MTI.

A világon elsőként fejlesztettek ilyen eszközt, amely egyéni és csoportos élményeket is kínál a gyerekeknek. A játszótér középpontjában a “játékmester” található három érintőképernyővel, a tornyot körülvevő téren taposásérzékeny felületek vannak, amelyek különböző színekkel világítanak, s ezek segítségével lehet például irányítani a képernyőn lévő állatfigurákat

– mondta az MTI érdeklődésére Ránky Ernő Miklós, a játszóteret kifejlesztő Senso Media Zrt. társalapítója.

Fotó: MTI/Kovács Attila

A szakember azt is közölte, hogy a prototípust telepítették Gárdonyba, annak a teljes bekerülési költsége a fejlesztési költségekkel együtt elérte a harmincmillió forintot, melyet az állam nyolcmillió forinttal támogatott

A jövőben szeretnék több helyre elvinni a játszóteret, azokat hálózatba szervezni, így az egyes intézmények akár élő kapcsolatban egymással is tudnak majd versenyezni. A technológia gyártáskész, a játszótér árát nagyobb legyártott darabszámok esetén szeretnék leszorítani tízmillió forint alá.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Attila

Tűzijáték helyett játszóteret építettek Tárnokon
A helyiek úgy döntöttek, nem durrogtatásra költik az önkormányzat pénzét.