Kertünk-Portánk

Gyönyörű kerti játszótér két andráshidai kislány második otthona

A fa újra megmutatta, mi akar lenni.
Korábban a témában:

A 45. életévében járó Nagy András lakatos és gyógymasszőr szakmával rendelkezik, 2006-tól mégis a fa megmunkálása tölti ki napjait, álmokkal, hogy melyik alapanyagból, mit készítsen. Ahogy a szakember vallja: a fa mindig megmutatja, mi akar lenni…

András a picinyke göcseji faluban, Milejszegen él és míves remekeket alkot. Ezek sorába illeszkedik egy kerti játszótér építése, melyet április első napjaiban fejezett be.

A Zalaegerszeg melletti Andráshidára egy családi ház kertjébe készült a szerkezet két tüneményes, cserfes kislánynak. A faanyag erdei fenyő, mely egy betonba helyezett vas alapra került. A mintákat erdélyi utam során lestem el évekkel ezelőtt: ezek tündérliliomok, amik oltalmazó hatásúak

– mondta a Sokszínű vidék érdeklődésére a kerti meseterek megálmodója és kivitelezője.

Mint András említette, hála Istennek úgy néz ki, hogy nem ez az utolsó munkája, mert koronavírus-járvány ellenére is nagyon sok a felkérése, olyannyira, hogy Ausztriából is érdeklődnek, de most ő sem tud oda kijutni.

Íme az Andráshidára készített kerti játszótér néhány részlete

6 fotó megtekintése

Gyönyörű kerti játszótér két andráshidai kislány második otthona

Gyönyörű kerti játszótér két andráshidai kislány második otthona

Fotó megosztása:

Kiemelt kép: Nagy András

Csodaszép játszóteret varázsolt unokájának a garabonci nagyapa
Minden gyerek ilyen mesevárról, saját játszó birodalomról álmodik.

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.