Virágzó vidékünk

Közlekedjen vagy sem: a lakosság dönthet Miskolcon az adventi villamosról

A város önkormányzata szeretné, ha a járvány idején valami megmaradna az ünnepből, ami emlékezteti a miskolciakat a karácsonyvárásra.

Az advent időszakában Miskolc üde színfoltja az adventi villamos, mely két alkalommal elnyerte az Európa legszebb adventi villamosa címet.

Idén már kilencedik alkalommal készítik a szerelvényt a város közlekedési vállalatának dolgozói, melynek jellegzetessége, hogy minden évben megújul, és új látványelemekkel gazdagodik.

Újra Európa legszebbjének választották a miskolci adventi villamost
A mézeskalács házikóvá alakított szerelvény toronymagasan nyerte meg a versenyt.

2018-ban például egy varázslatos, kívülről kézzel festett jégpalota várta az utasokat, tavaly pedig egy bájos, szinte harapnivaló mézeskalács házikót késztettek a lelkes közlekedési dolgozók.

Az idei év azonban a villamos tekintetében is különleges, hiszen a koronavírus-járvány sok mindent felülírt.

Ez az adventi időszak nem lesz olyan, mint amilyen szokott lenni. A tavaly másodszorra is Európa legszebb adventi villamosának választott jármű egyelőre az MVK telephelyén készül az ünnepre. Az elmúlt napok intézkedései és az egyre romló járványügyi adatok miatt, a miskolci városlakók egészsége védelmében felmerült az is, hogy idén adventi villamos nélkül teljenek az ünnepek

– írja közleményében Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala.

Már eddig is annyi korlátozással, nehézséggel kellett szembenézniük a miskolciaknak, annyi lemondással járt az idei év, hogy a város önkormányzata szeretné, ha valami mégis megmaradna az ünnepből, ha csak csekély módon is, de lenne, ami emlékezteti a miskolciakat az ünnepre való várakozásra

– fogalmaznak.

Mi legyen a sorsa Európa legszebb villamosának? Közlekedjen vagy sem? Kiguruljon-e a remizből a bájos mézeskalács házikó, azaz Miskolc adventi villamosa?

Erről szavazáson dönthetnek a miskolciak.  A szavazás névtelen, 2020. november 16. 12-ig várják a véleményeket.

Kiemelt kép: Vajda János

Tüneményes mézeskalács házikó az adventi villamos Miskolcon
Búbos kemence és konyha is kényezteti az utasokat.
Olvasói sztorik