Felújítják az ország első, egykor presszóként is működő emeletes buszát

Alsó szintjén 36 ülő és 20 álló utas foglalhatott helyett, az emeleten 28 ülőhely volt.
Kapcsolódó cikkek

A Volánbusz zalaegerszegi műszaki telephelyén teljeskörűen felújítják a Ikarus 556 típusú, emeletes autóbuszt, mely a tervek szerint a felújítást követően a Volánbusz nosztalgiaflottájának legimpozánsabb járműveként kiállításokon és nosztalgiautazásokon is részt vesz majd országszerte, írta a Bama.

Volánbusz archívum

A járművet két 556-os Ikarusból készítették 1968-ban. Először Budapesten közlekedett, onnan került Pécsre 1969-ben. A baranyai megyeszékhelyen majdnem kétszázezer kilométert ment, majd 1976-ban kivonták a forgalomból. Később a balatonvilágosi üdülőben tűnt fel, ahol presszóként működött. A ceglédi bontótelepet megjárva 2009-ben újra a Pannon Volán tulajdonába került. Az eredeti tervekben az szerepelt, hogy 2010-re felújítják.

Volánbusz archívum

A jármű a Magyarországon készült első emeletes busz volt. Alsó szintjén 36 ülő és 20 álló utas foglalhatott helyett, az emeleten 28 ülőhely volt.

Felújítása után – bárhol is tűnik fel az országban -, alighanem idegenforgalmi látványosságot jelent majd az érdeklődőknek.

https://www.youtube.com/watch?v=Z7BO_ZkrPlk&feature=youtu.be&fbclid=IwAR1hmKZbGEKdSBX3IuE5O0IyfRLSqZRBBUETVoLKKVSGClyGw79TXyfyRSI

Kapcsolódó
Beköltözött a kultúra egy kapolcsi buszmegállóba
Itt bárki mondhat verset, vagy megoszthatja gondolatait a buszra várókkal és az interneten keresztül is.

Kiemelt kép: Volánbusz archív